Kötődéselméleti alapok: érzelem fókuszú család- és páterápia 1. rész
Kötődéselmélet az érzelem fókuszú család- és párterápiában
A kötődéselmélet szerint az emberi kapcsolatok építő elemei az érzelmi kötelék, a bizalom és biztonság, melyek körül tapasztalható érzelmek komplex jelzőrendszerként működnek arra nézve, hogy az adott kapcsolatban milyen módon lehetséges kötődni. Az érzelem adaptív erőforrást nyújt, ami, ha sikerül hozzáférni és szabályozni, használható az intimitás és a bizalom mélyebb szintjeinek előhívására.
A kötődéselmélet azt tartja, hogy velünk születik a késztetés a kötődésre, és ennek megfelelően alakul kötődést kereső viselkedési eszköztárunk már gyermekkorban is: pl. nevetés, sírás, kapálózás, düh, stb., mely reakciók – optimális esetben – biztosítják a közelséget az elsődleges kötődési személlyel. A gyermek kontaktuskereső viselkedése a párbeszéd egyik oldala, hiszen az elsődleges kötődési személy válaszkészsége elengedhetetlen a biztonságos kötődés kialakulásában.
A kötődéselmélet megalkotója John Bowlby (1907-1990) brit pszichoanalitikus, pszichiáter, aki beilleszkedési nehézségekkel küszködő gyermekek iskolájában végzett munkája nyomán kezdett először foglalkozni a korai élettapasztalatoknak a személyiség fejlődésére tett lehetséges hatásaival. Elméleti alapvetéseit a pszichoanalízis, a fejlődéspszichológia, az etológia, a kibernetika területeiről merítette. Gondolkodása ma is meghatározza, ahogyan a gyermek anyjához fűződő kapcsolatáról, illetve a kapcsolat különböző módokon és időtartamra történő megszakadásának (pl. szülő halála, kórházi tartózkodás, rövidebb és hosszabb érzelmi megfosztottság, stb.) következményeiről vélekedünk[1].
Bowlby kötődéselméleti modellje
John Bowbly kötődéselméleti modellje négy szakaszt különített el a kötődés fejlődésében[2]:
- 1. 1. 1. Differenciálatlan szociabilitás (0-3 hó): ekkor a gyermek majdnem minden szociális ingerre válaszol, nemcsak az elsődleges gondozó jelzéseire. Megjelenik az első társas mosoly, amikor a gyermek mások arcára már mosollyal reagál.
- 1. 1. 2. Differenciált szociabilitás (2-6 hó): a gyermek ekkor kezdi megkülönböztetni a fontos személyeket, felismerni az anyját és a közelebbi családtagjait. Ebben a szakaszban elfogadja másoktól is a gondoskodást, ha azonban választhat, a számára ismerős kötődési személyeket választja.
- 1. 1. 3. Személyes kötődés vagy ragaszkodás (6 hó-2 év): középpontba kerül a kötődés kialakulása és annak megszilárdulása. Megjelennek a kötődés egyértelmű jelei, a gyermek nem fogad el bárkitől törődést, hanem ragaszkodik az elsődleges gondozóhoz (ez általában az anya, de kiválthatja az apa vagy más közelebbi, stabilan elérhető hozzátartozó is).
- 1. 1. 4. Partnerség (2-3 év): a gyermek kötődése ekkorra már stabilnak mondható, és ebből képes nyitni a világra és abban más, az elsődleges gondozótól eltérő emberi kapcsolatokra.
- 1. 2. A kötődési típusok bemutatása: az Idegen Helyzet Teszt
John Bowlby munkásságát Mary Ainsworth (1913-1999) kanadai fejlődéslélektant kutató pszichológus empirikus, laboratóriumi „Idegen helyzet”[3] vizsgálatai egészítették ki. A vizsgálatok alapján a kötődési típusok azonosítása és a kötődési biztonság mérése nagy mértékben járult hozzá a kötődéselmélet fejlődéséhez. A 20 perces vizsgálat a 12-18 hónapos csecsemő elsődleges gondozóhoz való kötődését méri. Az idegen helyzet 3 perces szakaszokból áll, és egy játékokkal teli, barátságos, azonban a csecsemő számára idegen környezetben zajlik. A kísérletbe két szeparációs szakaszt iktatnak be: az egyikben az anya 3 percig távol van, és a csecsemő egyedül marad egy barátságos ismeretlennel, a másikban pedig teljesen egyedül marad. A kezdeti felfedező szakaszt tehát enyhe stresszt jelentő szeparációs szakaszok váltják, melyeket az elsődleges gondozó visszatérése szakít meg. A szeparáció utáni kapcsolatfelvétel és a közelség keresése kerül ezután fókuszba. A kötődési biztonságot tarkító rövid elválási periódusok, illetve az anya visszatérésére adott reakciókat elemezve négy különböző viselkedési kategóriát állapítottak meg:
1. közelségkeresés, 2. a kapcsolat fenntartására tett kísérletek, 3. elkerülés, 4. ellenállás. Az anyával történő újratalálkozások értékelésénél az anya és gyermek együttes viselkedése dönti el a kötődési kategóriába való besorolást. A besorolás elméleti háttere szerint a csecsemő szeparációra adott reakciói az adott kötődési személy elérhetőségére vonatkozó korábbi tapasztalatokat tükröznek. Eredetileg 3 fő kategóriát különböztettek meg: 1. biztonságos, 2. bizonytalan/szorongó elkerülő, 3. bizonytalan/szorongó ellenálló vagy ambivalens. Mindhármat a szeparációra adott szervezett, koherens viselkedési stratégiának tekintették.
II.1.2.1. Biztonságos kötődés: a gyermek bátran fedezi fel az idegen helyzetet anyja jelenlétében; az anya távozásakor a nyugtalanság, a kétségbeesés jeleit mutatja; az anya visszatéréséig nem talál vigaszt a játékokban és az idegen személy jelenlétében sem; az anya visszatértekor a gyermek felveszi a kapcsolatot az anyával, aki képes őt megnyugtatni. Veszélyes, idegen helyzetben a gyermek tehát édesanyját hívja és nála talál megnyugvást.
II.1.2.2. Elkerülő kötődés: a gyermek nem reagál anyja távozására és az idegen személy jelenlétére, ahogyan anyja visszatéréséről sem vesz látszólag tudomást. A felszín alatt azonban az ilyen kisgyermek stresszt él át, de érzelmeit nem mutatja. Az elkerülő gyermek azt tanulta meg az elsődleges gondozóval alakuló kapcsolatában, hogy az érzelmekre nem érkezik válasz, ezért nem érdemes őket kifejezni.
II.1.2.3. Bizonytalan, ellenálló vagy ambivalens kötődés: a gyermek felfokozott érzelmi reakciót mutat édesanyja jelenlétében is, nehéz megnyugtatni. A gyermek nem merül el a játékban, folyamatos készenlétben van. Az anya távozása során a gyermek teljesen kétségbeesik, feldúlt lesz, azonban amikor az anya visszatér, továbbra sem nyugszik meg, hanem egyszerre kapaszkodik az anyába és tolja el magától. A gyermek nem érzékeli biztonságos háttérnek az anyát, nem indul el felfedezni a világot.
II.1.2.4. Dezorganizált, félelemmel teli kötődés: ebbe a csoportba a súlyosabb tünetekkel, mentális zavarokkal küszködő gyermekek tartoznak. Ezek a gyermekek idegen helyzetben önmaguk ellen forduló, önsértő cselekedeteket hajtanak végre, mert a gondozó számukra a félelem és a megnyugvás forrása is egyben, ami a kötődési rendszer kiszámíthatatlanságához, széteséséhez, dezorganizációjához vezet. A gyermeknek nem alakul ki saját stratégiája a stresszhelyzetben történő önnyugtatásra, érzelmi és viselkedési önszabályozásra. A dezorganizált kötődés hátterében gyakori a súlyos érzelmi, fizikai bántalmazás, elhanyagolás is, amit maga a szülő okoz.
Magyarországon a hazai lakosság életminőségét és lelkiállapotát felmérő utolsó és egyben legfrissebb átfogó vizsgálat (Hungarostudy 2013)[4] szerint a magyar felnőttek 31,4 % kötődik biztonságosan felnőtt kapcsolataiban, 70%-pedig bizonytalanul, a következő megoszlással: 37% szorongó elkerülő, 10,3% szorongó ambivalens, 20,4% félelemmel teli, dezorganizált kötődéssel él.
A kötődéssel kapcsolatos további cikkeinket ITT találja.
Felhasznált szakirodalom:
[1]a kötédéselmélet áttekintéséhez felhasznált irodalom: Koós Orsolya (2010). A dezorganizált kötődés kialakulása csecsemőkorban. Doktori (PhD) értekezés. Debreceni Egyetem, (12-30. o.)
[2]A négy szakasz ismertetéséhez a következő forrást használtam: http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/jozsef_istvan/a_korai_anya__gyermek_kapcsolat_s_a_ktds_jelentsge.html (letöltés: 2021. október 10.)
[3] a kötődési típusok bemutatásához felhasznált szakirodalom: Koós Orsolya (2010). A dezorganizált kötődés kialakulása csecsemőkorban. Doktori (PhD) értekezés. Debreceni Egyetem, (18-22. o.).;
[4]a felmérés eredményét idézi: Lukács Liza (2020). Hogyan szeretsz? Kötődési sebeink gyógyítása. Kulcslyuk Kiadó. Budapest, (23. o.)
A cikk első megjelenése: in Kálmán Mónika Egy párkapcsolati konfliktus története. 2022. Budapest
