Második születési mátrix: beszorultság, kiúttalanság
Dr Stanislav Grof Prágában született, 1931-ben. Ott végezte el az orvosi egyetemet, majd pszihoanalitikus képzést szerzett. Otto Rank osztrák pszichoanalitikus születési, más néven perinatális trauma elméletére alapozva Grof továbbgondolt értelmezési keretet hozott létre a pre- és perinatális (születést megelőző és születés körüli) pszichológia és a transzperszonális pszichológia területén. Az egész életünkre kiható születési mintákról való gondolkodásunkat jelentősen meghatározza az általa jegyzett születési vagy perinatális mátrix fogalma. A második születési mátrix a biológiai szülés megindulásával áll kapcsolatban. A magzati élet szimbiózisa a riasztó kémiai hatások, majd a méh összehúzódásai miatt megszűnik. E szakasz csúcspontján a méhizomzat ismétlődő görcsei a magzatot erősen összeszorítják, azonban ekkor a méhnyak nem tágult még ki, és a magzat számára nem kínálkozik kiút a szorítottság élményéből. A méhlepényt ellátó artériák vérellátása minden egyes összehúzódás során csökken, így a leendő újszülött egyre kevesebb oxigénhez, tápanyaghoz és meleghez jut. A születéssel járó oxigénhiányos állapot kivédésére a magzat saját stresszhormon-rendszerét használja (a mellékvese által termelt adrenalint és noradrenalint). A szülés közben termelődő magzati stresszhormonok a baba számára komoly segítségforrást jelentenek a születés közben és az azt követő időszakban is. A stresszhormonok további hatásai: javítják a légzést (segítik a tüdőben lévő folyadék felszívódását, növelik a tüdő tágulékonyságát, tágítják a hörgőcskéket); védik a szívet és az agyat (növelik a vérátáramlást a létfontosságú szervekben); tápanyagokat mozgósítanak; melegítenek (az ún. barna zsírszövet lebontásával, ami hőtermeléssel jár); a babát éberré teszik, ami segíti a korai kötődés kialakulását az anyával és a szoptatás-szopás elkezdését.
A második születési mátrix szimbolikus létélménye
A szorítottság, szorongás élménye, melyet a szülés megindulása a csecsemőben ébreszt, a kozmikus elnyelődés szimbolikus képét idézi; növekvő aggodalom nyomasztó érzésével s egy közelgő katasztrófa fenyegető tudatával jár. A veszély forrása a csecsemő számára nem azonosítható egyértelműen, így az élmény során a világról üldözéses képzetek alakulhatnak ki. Gyakori, hogy valaki mérgezettnek vagy riasztó, démoni erőktől megszállottnak érzi magát, esetleg földön kívüli erők zaklatását éli át, valamint polip- vagy pókszerű lények támadását kell kivédenie. Az egyén megélheti, hogy spirál, tölcsér vagy örvény szívja a középpontjába. Az elnyeletéssel fenyegető, megsemmisítő szimbolikus élmény közeli megfelelőjeként valamely rémséges szörny – hatalmas sárkány, Leviathán, óriáskígyó, krokodil vagy bálna – is elnyelheti. Az élmény kevésbé drámai változatában az ember veszélyes alvilági helyekre, a holtak birodalmába, sötét barlangrendszerekbe, titokzatos labirintusokba száll alá. Az ide tartozó mitológiai témák között megtaláljuk a hős alvilági utazását, az angyalok bukását és az elveszett Paradicsomot.
Analitikusként Grof ebben semmi meglepőt nem talál, sőt, logikus magyarázatot vél felfedezni a képélmények és a születés megindulásával járó biológiai valóság kapcsolatában: „…például az örvény komoly veszéllyel fenyeget minden, vízszerű közegben szabadon lebegő szervezetet, és ijesztő, egyirányú mozgást kényszerít rá.
Hasonlóképpen az elnyeletés élménye – a szabadságot felváltó életveszélyes bezártság érzetével – a medencenyílásba ékelődött magzat helyzetéből fakad. A polip karjaival körbefonja, bezárja és rémülettel tölti el az óceán élőlényeit. A pók csapdába ejti és mozgási szabadságától fosztja meg a rovarokat, melyek korábban még szabadon repültek egy korlátozástól mentes térben.”
A születés első fázisának csúcspontjához érve az egyén átéli a teljes kiúttalanságot, melyben találkozik a beszorítottsággal, bebörtönzéssel vagy egy klausztrofóbiás,
rémálomszerű világba zártság élményével találkozik. Testi és pszichés kínok kísérik ezt az élménycsoportot, melyben a helyzet kibírhatatlanná, véget nem érővé és reménytelenné fokozódik, míg az időérzék elvész és úgy tűnhet, hogy a kínoknak már sosem szakad vége, és a szökés is teljesen reménytelen.
Szimbolikus síkon könnyű itt azonosulni várbörtönök vagy koncentrációs táborok foglyaival, elmegyógyintézetek ápoltjaival, pokolban szenvedő bűnösökkel vagy archetipikus figurákkal (Ahasvérus, a bolygó hollandi, Sziszifusz, Ixion, Tantalosz vagy Prométheusz). Gyakorta olyan állatokkal vagy emberekkel történik azonosulás, akik magányosan vagy lakatlan természeti környezetben (sivatagban vagy a sarki jég dermesztő hidegében) szenvednek lassú éhhalált. E témák arra utalnak, hogy a méhizomzat ismételt összehúzódása megszünteti a méhlepény vérellátását, s ez nemcsak a világtól és az emberi kapcsolattól vágja el a magzatot, hanem a táplálék forrásától és a melegtől is megfosztja. A jelenségek hatása alatt az ember képtelen a világban és a saját életében bármi pozitívat is meglátni. E tudatállapot kísérőjeként metafizikai magány, tehetetlenség, reménytelenség, kisebbrendűség, alkalmatlanság, egzisztenciális kétségbeesés és bűntudat léphet fel. E jelenségcsoport prizmáján át szemlélve az emberi élet egy tökéletesen értelmetlen, becketi abszurd színháznak, kartonpapír szereplők és értelem nélküli robotok
komédiájának
Születéscsoportjainkon a résztvevőknek lehetősége adódik a születést megelőző élményeik átkeretezésére. A születés-újjászületés csoporton test-orientált technikákkal (bodywork, mozgásmeditáció, mindfulness) dolgozunk. Az egyéni, páros és csoportos gyakorlatokat zene kíséri.
Felhasznált irodalom: Stanislav Grof: A belső út kalandja c. műve.
Csoportjaink, ahol integráljuk a szomato-módszereket: http://integrativterapiaster.hu/tematikus-csoportok/
Keressen bizalommal! Kapcsolatfelvétel: http://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/
A cikket szerkesztette: Kálmán Mónika