A családállítás menete: gyakori kérdések

A családállítás menete: gyakori kérdések

A családállítás menete: ha még nem voltam családállításon, honnan tudom, hogy mit kell tennem?

 

Az egyéni és a csoportos családfelállítás munka elején is relaxatív (autogén tréning és NLP) és testtudatosságot fokozó (kiscsoportos fúziós és bodywork) gyakorlatokat végzünk, melyek segítik a folyamatokat. A módszereket részletesebben ismertetjük a honlapon található tematikus csoportok fül alatt. A családállítás menete konkrétan a következő: A folyamat során a családállítást kérő úgy nevezett képviseletet oszt a résztvevőkre. A képviselet jelenthet családtagot, érzelmet, absztrakt fogalmat is. A tapasztalatok szerint olyan képviseletet osztanak ránk, amit el tudunk vállalni, mert testhezálló, és akár már saját családrendszerünkből ismert jelenségre rezonálhat. /Ez a jelenség a pszichodrámában is ismert./ Hellinger válasza pragmatikus erre a kérdésre: egy-egy család annyira erőteljes rendszer, hogy amikor térbeli dimenzióban megjelenítjük, akkor az ismeretlen embereket is képessé teszi arra, hogy átérezzék az adott család dinamikáját. Minél kevésbé kognitív síkon próbáljuk megérteni a családállítást, és minél inkább a primér, azaz elsődleges testérzetekre támaszkodunk (pl. ezen a helyen bizsereg a talpam, nehéz a légzésem, tőle távolabb mennék, őt megölelném, stb.), annál könnyebbé, organikusabbá és könnyedebbé válik a munka az állítási térben. A családállítást vezető segítő ezalatt figyeli az állítást kérő, illetve a képviselők verbális és non-verbális visszajelzéseit. Személyes tapasztalatom alapján legelső alkalommal érdemes segítőként részt venni (bár ez nem szabály), ami sokszor jelent oldást a jelenlevőnek anélkül, hogy a saját kérdésére állított volna.

Szükséges-e a családomról előzetes kutatást végeznem?

 

A tudományos forradalom nem a tudás forradalma volt. Hanem legfőképpen a tudatlanságé. A nagy felfedezés, amely a tudományos forradalmat útjára indította, annak felfedezése volt, hogy az ember nem ismeri a választ a legfontosabb kérdéseire. -Yuval Noah Harari-

A családfelállítás nem a családterápia feltáró interjú módszerével dolgozik, így az állításban résztvevő képviselőknek nem szükséges előzetes tudással rendelkezni a családtagokról. Amikor nincs elegendő valós információ a családról, sok a fehér folt, az emlékezet hiányosságai, melyek önmagukban is sokatmondóak azzal kapcsolatban, hogy mit törölt ki a családi kollektív emlékezet, a családállítás menete során mégis hatásosan elevenednek meg. Tapasztalat szerint, bár a képviselők legtöbbször ismeretlenek egymás számára, mégis minduntalan megdöbbentő, hogy milyen precízen képesek megjeleníteni a család tudott és rejtett történetét. Sok esetben végzünk rejtett állítást, ahol sem a téma, sem a képviselet nem ismert a résztvevők előtt, és ennek ellenére hoz oldást az állítási művelet. Továbbá a családállításon megtalált oldási kép akkor is hatással van a tényleges családra, ha a család az oldási képről, vagy akár a családállítás tényéről nem is szerez tudomást.

További bejegyzésünk a családállítás témához: https://integrativterapiaster.hu/a-csaladallitas-modszere-kezdete-celjai-es-hatara/;https://integrativterapiaster.hu/hellinger-fele-csaladallitas/;;https://integrativterapiaster.hu/tag/csaladallitas/

Amennyiben segítségre van szüksége vagy családállításra jelentkezne, keressen bizalommal! https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

A családállítás hatásai: mire való a családállítás?

A családállítás hatásai: mire való a családállítás?

A családállítás hatásai, avagy mennyire hatékony a Hellinger féle családállítás módszere?

A Hellinger-féle családállítás hatékonyságát azok a pozitív változások igazolják, amelyek az eddigi foglalkozások résztvevőinek életében akár azonnal, akár néhány hónap elteltével indultak el vagy következtek be. Az egyik első vizsgálat eredményei szerint a családállításon résztvevők átlagosan 78 %-nak életében markáns pozitív változások állnak be, 14%-uknak javult az állapota, az esetek 8%-ában a családállítás hatástalan maradt. A nyolcvanas évek közepére kidolgozott és azóta is folyamatosan fejlődő Hellinger-féle családállítás hatásai a kilencvenes évek végétől kerültek górcső alá.

 

A magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit. -Virginia Satir.

 

Családállítókból álló csoportunk tapasztalatai szerint a családállítás pozitív hatásai az alábbi problémakörökben nyilvánultak meg leginkább:

  • önértékelés javítása
  • az egyén erőforrásainak mobilizálása átkeretezéssel (negatív szemlélet pozitívvá alakítása)
  • test- és elmetudatosság növelése
  • belső gyermekkel kapcsolatos munka segítése
  • traumatizált énrészek integrálásának elősegítése
  • párkapcsolati problémák, kudarcok tisztázása, átkeretezése
  • a gyermekvállalástól való félelem okának feltárása, átkeretezése
  • pre- és perinatális születési trauma átdolgozásának lépéseként
  • ikertestvér-, testvérvesztés átdolgozás
  • veszteség- és gyászfeldolgozás lépéseként
  • érthetetlen lehangoltság, depresszió, düh, harag okának feltárása, átdolgozása
  • képességünknél gyengébb teljesítmény, gátoltnak tűnő előmenetel és siker okának feltárása, átkeretezése
  • munkahelyi, karrier problémák átdolgozása cél-/projektállítással
  • pénzzel kapcsolatos negatív attitűd okának feltárása
  • ismétlődő, elhúzódó és/vagy súlyos testi betegségek okának feltárása
  • alkoholproblémák és más függőségek okának feltárása
  • nehéz élethelyzetek, döntések, életviteli nehézségek átkeretezése
  • pszichoterápiás kezelés ellenére fennálló pszichés problémák: hangulatzavarok, öngyilkossági késztetés, szorongás, pánik, evészavarok, alvászavar, gyerekkori magatartászavarok, teljesítménybeli nehézségek okfeltárása, átdolgozására

A tapasztalatok szerint az ilyen és hasonló problémákkal jelentkezők esetében hozott pozitív változást a Hellinger-féle családállítás. Ha valakinek a téma feldolgozásához további támogatásra van szüksége, akkor fordulhat az Integratív Terápiás Tér segítőihez, akik a családállítás eredményeit is felhasználják a közös munkában.

N.B. gyermekekkel a kezelő szakember és/vagy szülő jelenlétében dolgozunk, vagy a gyermek jelenléte nélkül a szülővel dolgozzuk fel az adott témát

N.B. Pszichoterápiás és/vagy gyógyszeres kezelésben résztvevők családállítását a kezelő orvosuk, segítőjük jelenlétében végezzük, továbbá kizárólag segítő résztvevőként ajánlott a családállítás a trauma akut fázisában.

További cikkeink a témában: https://integrativterapiaster.hu/a-csaladallitas-modszere-kezdete-celjai-es-hatara/;https://integrativterapiaster.hu/hellinger-fele-csaladallitas/

Amennyiben segítségre van szüksége vagy családállításra jelentkezne, keressen bizalommal!

Tisztelettel: Kálmán Mónika https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Családfelállítás: a hely törvénye

Családfelállítás: a hely törvénye

A hely törvénye

A családrendszerben minden családtag neki kiosztott hellyel rendelkezik. Nehézség akkor keletkezik, amikor valaki nem a saját helyét foglalja el (pl. parentifikáció: a gyermek a szüleinek szülője lesz), generációt ugrik vagy azonosul testvérével, akinek létéről esetleg nem is tudott (pl. meg nem született ikertestvér, korán elhunyt testvér, titokban tartott testvér).A saját hely betöltetlensége gyökértelenséget, traumatizált létállapotot eredményez, ami sokszor elviselhetetlen nehézségeket ró a családtagra. A hely törvénye vertikálisan és horizontálisan is hat: a családtagot az érkezés sorrendjében illeti meg a helyjog és az odatartozás joga, és az idő alakítja ki aszerint, hogy ki érkezett hamarább. Ha a természetes rangsort nem tisztelik, káosz keletkezik. A helyes rend nem alakítható ki tetszés szerint, mert a családban betöltött szerepek és betöltendő helyek már eleve készen állnak.

 

„Ha szeretteinknek minden áldott nap elmondjuk, hogy nagyon vigyázzanak magukra, ennek egész biztosan megvan a foganatja. Aki ennyi babonában sem hisz, miért megy el az olyan embernek?” Ancsel Éva

 

A családállítás folyamata során a rendszerbe tartozó családtagok elfoglalják az eredeti helyüket: visszakerülnek a rendszerbe azok a családtagok is, akiket addig eltitkoltak vagy nem tudtak róluk, és így ideiglenesen csorbult a családhoz tartozásuk joga. Az elfogadás segítségével azonban a rendszer, így az egyén is, aki a rendszer része, könnyebbséget él meg, hiszen egy alapvető törvény, a hely törvénye áll helyre: a családhoz mindenki odatartozik, aki oda született. 

 

További írásaink a családfelállítás témában: https://integrativterapiaster.hu/a-csaladallitas-modszere-kezdete-celjai-es-hatara/;https://integrativterapiaster.hu/hellinger-fele-csaladallitas/; 

Amennyiben segítségre van szükség vagy családállításra jelentkezne, forduljon hozzám bizalommal! Kálmán Mónika https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

 

Az odatartozás joga a családfelállításban

Az odatartozás joga a családfelállításban

Az odatartozás joga a családfelállítás tapasztalatai szerint

A család, a törzs, a klán minden egyes tagjának egyenlő joga van az odatartozásra. Amennyiben az odatartozás joga sérül (pl. a család egy tagja morálisan elítélhető, szégyennel övezett dolgot cselekszik; korai gyermekhalál, vendégbabák traumája; titokkal övezett fájdalmas családi történet; öngyilkosság vagy mentális betegség stigmája; háborús események, befejezetlen élet, balesetek feldolgozatlan traumája), az agyonhallgatott családtagok leszármazottai tudattalanul is őrzik a kitagadott emlékét és traumáját.

A korrekció során a kitagadott rehabilitálása, a rá való emlékezés segítése, a családba történő tudatos visszafogadás a cél.

Családfelállítás: egyensúly, a rendszer lelkiismerete

A már Böszörményi-Nagy Ivánnál ismert adás és elfogadás, valamint a családi mérlegfőkönyv egyensúlya bővített kontextusba kerül: az igazságtalanság jegyében a rendszerlélek kijelöl egy újabb családtagot, aki ismétlés útján elhordozza a korábban született előd tetteinek nyomait, mintha ő cselekedett volna, tehát azonosulva az előd nehéz sorsával (pl. fekete bárány, kívülálló, kitaszított családtag mintája; tettes-áldozat dinamika).

Az adni és kapni közti egyensúly iránti igény lehetővé teszi az emberek közötti társas érintkezést. Ha az egyik sokszor és többet ad a másiknak, azzal késztetést ébreszt benne, hogy a másik is adjon valamit, és ha a viszonzást az egyik nem fogadja el, veszélybe sodorja a kapcsolatot. Aki visszautasítja azt, amit adnak neki, mert erősebbnek kíván mutatkozni, ellehetetlenítni a kapcsolatot, mert az erőfölényt hosszú távon egyetlen kapcsolat sem viseli el. Kizárólag a szülő-gyermek kapcsolat kivétel ez alól, mert a szülők elsősorban adnak, a gyermekek elsősorban kapnak.

„A szeretet megtölti azt, amit a rend körülzár. A szeretet a víz, a rend a korsó. A rend összefog, a szeretet szétárad. A rend és a szeretet együttműködnek. … A szeretet rendjét némelyek úgy kezelik, mintha csak egy vélekedés lenne, amellyel tetszés szerint rendelkezhetünk, vagy amelyet tetszés szerint megváltoztathatunk.” -Bert Hellinger-

További cikkünk a témában angol és magyar nyelven: https://integrativterapiaster.hu/tag/csaladallitas/;https://integrativterapiaster.hu/a-csaladallitas-modszere-kezdete-celjai-es-hatara/;https://integrativterapiaster.hu/hellinger-fele-csaladallitas/

Amennyiben segítségre van szüksége vagy családállításra jelentkezne, keressen bizalommal!

Tisztelettel: Kálmán Mónika https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Családfelállítás: mit jelent a transzgenerációs szemlélet a Hellinger módszerben?

Családfelállítás: mit jelent a transzgenerációs szemlélet a Hellinger módszerben?

Hellinger módszer

A Hellinger módszer vagy ismertebb néven a családállítás egy rendszerszemléletű, diagnosztikus módszer, mely az egyént transzgenerációs hálózatával együtt fogja fel.

A családfelállítás során arra keressük a választ, hogy az a baj, tünet, betegség, elakadás, amivel az egyén vagy szervezet állításra jelentkezik, a kliens sajátja-e, azaz magyarázható-e élete külső és belső történéseivel, vagy egy családtagjához/a szervezet egy tagjához fűződő kötés, sors-azonosulás eredményezi-e.

A Hellinger módszer elsősorban egy csoportban végzett, egyéni diagnosztikus, tanácsadó módszer, mely nem helyettesíti a pszichoterápiát, de diagnosztikus természetéből adódóan kiegészíti azt.

Mint minden rendszer, a családállítás/szervezetállítás is saját működési mechanizmussal rendelkezik. Bert Hellinger megfigyelései szerint a családi lélekben, illetve mezőben szigorú törvények uralkodnak, melyek sérülése generációkon keresztül negatív hatást fejthet ki a család tagjaira, ezt nevezzük transzgenerációs, azaz generációkon átívelő hatásnak. (Hellinger, 1994, 1995).

Annak érdekében, hogy valóban megérthessünk az egyént, teljes egészében kell látnunk őt a szükségleteivel, tartozásaival, kötelezettségeivel és felelősségteljes viselkedésével több generáción keresztül a családi mezőben. Egy családi rendszerben, ahol a szerepek megváltoztathatatlanok, és kölcsönösen egymástól függnek, a számlák rendezése  elakadhat, és ezért a sorsszerűségek ismétlődnek vagy későbbre halasztódnak. Egy személy nem érezheti jobban magát, és nem tudja megoldani a problémáját mindaddig, amíg nem számíthat egy igazságos rendre, megbízható, interperszonális kapcsolatokra –vagy perspektíva–váltásra élethelyzetére és szerepeire vonatkozóan.

Az elmélet legfeljebb az irányt mutatja meg, ő maga azonban se nem cél, se nem út. -Bert Hellinger-

További cikkeink a hellinger módszer / családállítás témában:  https://integrativterapiaster.hu/hellinger-fele-csaladallitas/;https://integrativterapiaster.hu/csaladrendszer-feltaras/

Amennyiben segítségre van szükség vagy családállításra jelentkezne, keressen bizalommal!

Tisztelettel: Kálmán Mónika https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/