Integratív tematikus csoport:
Páros bodywork: szomatikus önismeret pároknak

Olyan önismereti útra hívunk benneteket, amely során az egymás közötti párkapcsolati kommunikációban új értelmet nyerhet a figyelem, az érintés és az intimitás. Testből induló, páros bodywork gyakorlatokkal is mélyíthetitek, fejleszthetitek a párkapcsolati kötődést, és lesz lehetőségetek egyéni önismereti célokért is dolgozni. A stabil kötődés épp olyan alapfeltétel a harmonikus élethez, az egészséghez, mint a táplálék, a fizikai biztonság, az intimitás, a szexualitás és az pihenés. Amikor a kapcsolódás megtartó, nő az életerőnk és az együttérzésünk saját magunk és mások felé, valamint csökken a szorongásunk. A folyamat során fókuszt kapnak az eredetcsaládból hozott kötődési minták, a tanult konfliktuskezelési módok és ezek tudatosítása, érzékelése és megváltoztatásának lehetséges módjai is.

A trauma-tudatos szomatikus önismereti módszerről

A páros bodywork olyan szomatikus önismereti módszer, melyben a fő fókusz a jelen pillanatban megjelenő közvetlen érzékszervi tapasztalás és annak tudatosítása. A szomatikus önismereti terekben zajló folyamatok során lecsökkentjük a szavakat a szabad mozgást, az érintést és a tudatos jelenlétet hívjuk táncba. A beszélgető, kognitív önismereti formák mellett, itt a testet használjuk arra, hogy megmutassa vágyainkat, igényeinket, legigazabb történetünket saját magunkról, tehát arról a módról, ahogyan a külvilágra reagálunk. Párok jelentkezését csoporton kívül is fogadjuk az integrativ.itt@gmail.com címen. 

Minden páros bodywork csoportban nyitókörrel indítunk és zárókörrel fejezzük be az alkalmakat. A csoportfolyamatok közben is adunk teret a kognitív feldolgozásnak, hogy fontos gondolataidat, érzéseidet, megéléseidet szavakkal is megfogalmazhasd és ilyen módon is tudatosíthasd. A verbális és a testből induló, non-verbális önismereti módszerek, tudatállapotok így érnek össze és alkothatnak egy egészet Benned.

Fontos számunkra az, hogy csoportjainkban egyértelmű, biztonságos kereteket teremtsünk a résztvevők számára, melynek egyik alapvető része a csoporttitok. A csoport elfogadó, biztonságos közegében merülhetsz el magadban, belső világodban és kapcsolódhatsz tudattalanod elérhető részéhez.

A térben veled együtt mások is mozdulnak, így a csoport megtartó terében dolgozhatsz a saját magadhoz és párodhoz való kapcsolódással és fontos emberi kapcsolataiddal, majd az így szerzett tapasztalataidat hasznosíthatod a hétköznapokban.

A szomatikus önismeret lényege

A testmunka folyamatokban a test kínál metaforát ahhoz, ahogyan legbelül saját magunkhoz viszonyulunk és másokhoz kapcsolódunk. A testünket használjuk tükörként, hogy megmutassa legbensőbb, legigazabb történetünket saját magunkról és arról, ahogyan a megtestesült világban létezünk. Ezért is hisszük, hogy a test-orientált módszerek az élet, a létezés és a szabadság felé vezetnek. Ebben a biztonságos térben a megkövesedett minták mozgássá alakulnak, a feszültség pedig életerővé és tiszta jelenlétté válik.

A csoportban alkalmazott módszerek: páros és csoportos Bodywork gyakorlatok; légzéstechnikák, tudatos jelenlét gyakorlatok, érintés. A folyamatokat zene kíséri, ami arra hivatott, hogy mélyítse a belső megéléseket.

További információ a módszerről és csoportjainkról Tudástárunkban és Eseménynaptárunkban olvasható.

 

„Hihetetlen, milyen távolságokat képes bejárni az elme, miközben a test szinte magától, tőle függetlenedve működik.”

 

Tóth Krisztina

Kapcsolódó bejegyzések

Kötődés-alapú párterápia

Kötődés-alapú párterápia: a testérzetek bevonása Hogyan építhető újra a bizalom, az érzelmi közelség és a biztonság a párkapcsolatban? Egy párkapcsolatban nem mindig a szeretet hiánya vezet eltávolodáshoz. Sokszor éppen azok a visszatérő félelmek, bizonytalanságok és...

Transzgenerációs traumák: láthatatlan családi kötődések

Transzgenerációs traumák: láthatatlan családi kötődés Születésünktől, sőt már fogantatásunktól kezdve olyan láthatatlan kötődési hálóba érkezünk, amelyet nem mi szőttünk, mégis az első pillanattól kezdve meghatározza életünk fonalát. Böszörményi-Nagy Iván, a...

Kötődési stílusok és a pszichés jóllét összefüggései (tanulmány)

Kötődési stílusok és a pszichés jóllét összefüggései A párkapcsolat jelentős szerepet tölthet be életünkben, azonban a közelséghez, a bizalomhoz és az érzelmi biztonsághoz való viszonyunk, azaz kötődési stílusunk egyénenként eltérő. Egy 2023-ban készült átfogó...

Párkapcsolati hibáztatás, avagy a szégyen ereje a párkapcsolatban

A párkapcsolati hibáztatás és a szégyen hatása a párkapcsolatban Ha a párkapcsolati hibáztatásnak lenne tudománya, az első tétele ez lehetne: azt látjuk hibásnak, akit nehezen értünk, akinek viselkedése számunkra idegenül, érthetetlenül hat. A hibáztatás nemcsak...

Asszertív kommunikáció: hogyan javítsuk a személyközi kommunikációt?

Asszertív kommunikáció a gyakorlatban: hogyan javítsuk a személyközi kommunikációt? Az asszertív kommunikáció a tiszteletteljes önérvényesítésről szól, így nem passzív (nem nyeljük le, nem tagadjuk le, ami fáj), nem agresszív (nem támadunk), hanem őszinte, határozott,...

Párkapcsolat megmentése: Érzelem fókuszú párterápia, Gottman-mószer, rendszerszemlélet, testmunka

Párkapcsolat megmentése: Érzelem fókuszú párterápia, Gottman-módszer A párkapcsolat megmentése lehetséges, ha a felek a közös célért mozgósítani tudják megmaradt vagy régen elfeledett erőforrásaikat. A párkapcsolatokban megjelenő válságok természetesek, de ha...

Aktív hallgatás a párkapcsolati konfliktusban

Aktív hallgatás a párkapcsolati vitákban A párkapcsolatokban nem az a kérdés, hogy lesznek-e konfliktusok – mert biztosan lesznek. A kérdés az, hogyan kezeljük ezeket. A leghatékonyabb eszközök közé tartozik az aktív hallgatás, amely segíthet a feleknek abban, hogy ne...

Dezorganizált kötődés jelei: amikor a félelem és a biztonság összekapcsolódik

Dezorganizált kötődés jelei Nem tudom, miért viselkedem így a kapcsolataimban. Egyszerre vágyom közelségre és rettegek tőle. A dezorganizált kötődés jelei megfigyelhetőek bármilyen fontos emberi kapcsolatban, legyen az barátság, párkapcsolat, gyermek-szülőkapcsolat. A...

Párkapcsolati intimitás kérdőív: mennyire van jelen a szexualitás és az intimitás a párkapcsolatban?

Párkapcsolati intimitás kérdőív: mennyire elégedett Ön a párkapcsolatában? 20 kérdéses, önreflexióra ösztönző intimitás kérdőív pároknak, amely segít felmérni, mennyire van jelen a szexualitás és az intimitás a kapcsolatukban, illetve hol lehet szükség fejlődésre. A...

Sémáink: a 18 maladaptív séma röviden

Sémáink: a 18 maladaptív séma röviden A maladaptív sémák általában a kora gyermekkorban vagy serdülőkorban átélt, ismétlődő élmények eredményeként alakulnak ki. Fontos megérteni, hogy egyetlen eset, amikor a gyermek szükségletei nem teljesülnek, önmagában nem vezet...
Születési krízis feldolgozása művészet- és mozgásterápiával
Születési krízis feldolgozása művészet- és mozgásterápiával

Születési krízis feldolgozása művészet- és mozgásterápiával A művészetterápia, valamint a mozgásterápia kulcsfontosságú eszközök a a születési krízis feldolgozásában. Mivel a születési krízis emlékei a beszéd kialakulása előtti időszakból származnak, a hagyományos...

Szülősebek: érzelmileg éretlen szülők parentifikált gyermekei
Szülősebek: érzelmileg éretlen szülők parentifikált gyermekei

Szülősebek: érzelmileg éretlen szülők gyermekeként felnőni Felnőttként sokan küzdenek egy megfoghatatlan, mégis fojtogató érzésekkel: magánnyal, nem szűnő szorongással és azzal a belső meggyőződéssel, hogy bármit tesznek, „nem elég jók”. Lindsay C. Gibson Szülősebek...

Szervezetállítás vs családállítás: mi a különbség?
Szervezetállítás vs családállítás: mi a különbség?

Szervezetállítás vs családállítás: mi a különbség? Ha a családállítás ismerősen hangzik, ismerje meg a szervezetállítást az üzleti életben! Gyakran kérdezitek tőlem, hogy mi is az a szervezetállítás: olyan, mint a családállítás, csak cégeknek és vállalkozásoknak szól?...

Kötődés-alapú párterápia
Kötődés-alapú párterápia

Kötődés-alapú párterápia: a testérzetek bevonása Hogyan építhető újra a bizalom, az érzelmi közelség és a biztonság a párkapcsolatban? Egy párkapcsolatban nem mindig a szeretet hiánya vezet eltávolodáshoz. Sokszor éppen azok a visszatérő félelmek, bizonytalanságok és...

Mikor indul a következő tematikus csoport?

Iratkozzon fel, így az elsők között értesülhet aktuális programjainkról!

Írjon nekünk, segítünk!

Írjon nekünk!

integrativ.itt@gmail.com