Az egyke gyermek személyisége a családban és a családterápiában

Az egyke gyermek személyisége a családban és a családterápiában

Szerző: | máj 7, 2020 | önismeret, személyiségfejlesztés

Az egykének más dolga sincsen, mint tökéletesnek lenni. -Dr. Hammer Zsuzsanna-

Az egyke gyermek személyisége

Az egyke gyermek- és tulajdonképpen az elsőszülött gyermek szülei a terhességet, az áldott állapot időszakát intenzív várakozással élik meg, melyet áthat az izgalom és a szorongás kettőssége. A szülő tarthat tőle, hogy nem készült fel tökéletesen a gyermek születésére, és amennyiben tudatosan tervezi, hogy egyetlen gyermeket hoz a világra, mindent egyszer, megismételhetetlenül, tehát 100%-osan szeretne kivitelezni. A szülés és a születés körül kivédhetetlenül jelentkező tökéletlenség és „nem-vagyok-elég-jó” érzése így jelentős szorongást eredményezhet mind a szülőben, mind a gyermekben, és ez az egyke gyermek személyiségében is gyakori karakterjegyként bukkan fel.

Általános jelenség, hogy az egyke gyermeket a szülei féltő gondoskodással szeretik és maximálisan ellátják és kiszolgálják. A fókuszált szülői figyelemnek lehet hozadéka az, hogy az egyke inkompetensnek, elégtelennek élheti meg képességeit, ezért érezheti indokoltnak azt, hogy szülei folyamatosan helyette oldjanak meg dolgokat. Pozitív vetülete a nem szűnő szülői törődésnek azonban az, hogy az egyke intellektusa, hasonlóan az elsőszülött gyermekekhez, kifejezetten magas.

Az átlagosnál több figyelem a gyermekfejlődés kezdetén tehát előnyös hatással bír, azonban később hátrányt jelenthet a társas környezetben való tapasztalatlanság. A Testvérkapcsolatok hiányában nincs verseny, konkurencia, és az egyke kevésbé tanulja meg, hogy milyen szituációkban szükséges az akaratérvényesítés, az asszertivitás vagy épp az alkalmazkodás; kevésbé képes kódolni a különbség és hasonlóság kapcsolati dinamikáját is. Emiatt időnként önállótlanná vagy szorongóvá válhatnak a testvér nélküli gyerekek, hiszen a szocializációs, interperszonális kapcsolati készségeik elsajátításában leginkább a szülő számukra a viszonyítási pont, ami az egykéknél gyakran jelent egy fajta korai érettséget és felelősségteljesebb gondolkodásmódot.  A későbbi párkapcsolatukban ebből adódóan többször fordul elő, hogy az egykék felnőttkorukban nagyobb korkülönbségű párt választanak, mert a szülővel megélt kapcsolódás ismerős viszonyulásai és minőségei a nagy korkülönbségű párkapcsolatban képesek tükröződni.

A születési sorrend az egykék témáját tovább árnyalja, hiszen nem tisztán egykéről beszélhetünk, hanem funkcionális- egykékről és elsőszülöttekről is. Születési pozíciók szerint a következő kategóriákat vizsgálhatjuk: egyke gyermek; funkcionális egyke: ahol a gyermek és testvérei között 6 évnél nagyobb a korkülönbség; elsőszülött gyermek; funkcionális elsőszülött gyermek: ahol a gyermek elsőként születik ellenkező neműként  a családban (tehát pl. 2 fiú (1. és 2. szülött) és a funkcionális elsőszülött lány (3. szülött); legkisebb gyermek; középső gyermek; azonos korú ikrek. Kis korkülönbségnek számít a 0-3 év, nagy korkülönbségnek a 6 évnél több, míg generációs különbségnek a 15 vagy annál több évet felölelő korkülönbség.

Alfred Adler (1994) osztrák analitikus pszichiáter megfigyelése alapján az egykék a születési sorrend szerinti elsőszülöttek és a legkisebb gyermek tulajdonságait viselik magukon: vagyis teljesítmény- és sikerorientáltak, kreatívak és sokszor énközpontúak a nagyfokú szülői figyelemnek köszönhetően. Az egyke gyermek továbbá logikus gondolkodású és magas intellektussal rendelkezik; kortárs- és párkapcsolatban bizonytalan lehet; a konfliktuskezelés és az alkalmazkodás egyaránt jelenthet számára gondot; enyhe szülői szigor mellett hiheti, hogy minden jár neki (királyfi/királylány effektus); perfekcionizmus és fókusz jellemzi; a magas szülői elvárásnak köszönhetően magával szemben sokszor könyörtelen mércét állíthat; a szülőkről való leválás nehézséget jelenthet számára.

Amikor családrendszer feltárást végzünk egyéneknek, pároknak és családoknak, akkor lényeges kitekintenünk az egyén eredetcsaládjában a születési sorrendből származó tapasztalataira, hiszen ezek meghatározóak a párkapcsolatában és egyéb emberi kapcsolataiban is. A születési pozíció részletes vizsgálata árnyalja a képet egy-egy személyiség feltérképezése során, és gyakori tapasztalat az, hogy a közös önismereti munka során a feszültséggel teli  családi kapcsolatok pozitívan alakulnak át és rendeződnek.

Felhasznált forrás: Dr. Hammer Zsuzsanna A Testvérkapcsolatok pszichológiája c. előadása a Magyar Családterápiás Egyesület szemináriumán; Michael Cole – Sheila R. Cole Fejlődéslélektan

További cikk a családrendszer feltárásról egyéneknek és pároknak: https://integrativterapiaster.hu/csaladrendszer-feltaras/;

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Meghatározó-e viselkedésünkben a születési sorrend?

Meghatározó-e viselkedésünkben a születési sorrend?

Szerző: | máj 6, 2020 | önismeret, személyiségfejlesztés

Talán nincs is kapcsolat, aminek mélyebb hatása lenne, ami szorosabb, érzékenyebb, nehezebb, édesebb, boldogabb, szomorúbb, örömtelibb vagy éppen kínzóbb, mint a kapcsolatunk a testvérünkkel. A testvéri kapcsolat erőteljes… -Jeffrey Kluger (idézet a kiváló The Sibling Bond Ted-előadásból)

A testvérkapcsolatok dinamikája, a születési sorrend fontossága

A testvérkapcsolatok, a testvéri alrendszerek és a születési sorrend tárgyalása a családrendszerben csekély szakirodalommal rendelkezik napjainkban is, vizsgálatuk inkább megfigyeléseken, mint elméleteken alapszik. Először Murray Bowen amerikai pszicháter, családterápiás megközelítésből foglalkozott a testvérkapcsolatok kémiájával, melynek tanulmányozása jelentősen segíti az egyéni, a családi és az interperszonális kapcsolatrendszerek problémáinak megértését és átkeretezését.

A családban és a család körüli kapcsolatrendszerekben számos szerepet sajátítunk el, melyeket egy-egy fejlődési, átalakulási életszakaszokon áthaladva tanulunk. Egy rendszer annál inkább képes újraszerveződve kezelni megtöréseit, esetleges kríziseit, minél rugalmasabban kezeli a fejlődési életciklusok által kijelölt feladatokat. Minden egyes fejlődési szakaszt egy- egy adott, változást és új alkalmazkodást követelő életesemény indít el. Az újszülött érkezését számos tényező befolyásolja: meghatározó például az adott kultúra, társadalom, földrajzi lakhely (város, vidék); a családtípus (nukleáris, több generációs együttélés; egyszülős- vagy mozaik család); a szülők életkora; a születés tervezettsége (várt vagy véletlenül született gyermek); szülői kapcsolat minősége (stabil, elégedett vagy instabil); kötődési minta a szülő és a gyermek között; a szülők testvérkapcsolati élményei és az újszülött testvérpozíciója a családban, azaz a születési sorrend.

Az újszülött érkezését befolyásoló néhány korai tényező: az újszülött temperamentuma; a várandósság és a szülés minősége (nehéz, könnyű, komplikált); korábbi vetélés vagy abortusz; egészségi állapot és értelmi képességek; nemi adottság (fiú/lány); gyermek kötődési mintázata; gyermek testvérkapcsolatai és születési sorrendje.

A testvérkapcsolatok és a születési sorrend meghatározó voltának kutatása a 19. században kezdődött, azonban a 20. második felétől vált fontossá. Alfred Adler osztrák pszichiáter volt az első, aki felhívta a figyelmet a testvérkapcsolatok jelentőségére a gyermekek pszicho-szociális fejlődésében. Tétele, hogy a testvérsorban elfoglalt pozíció erőteljesen meghatározza az egyén későbbi életstílusát. A családi konstellációkat, családfákat és -mintákat vizsgálva Adler a következő testvérpozíciókat különböztette meg: egyedüli gyermek, elsőszülött, másodszülött, középső és legfiatalabb testvér. A testvérkapcsolatok számos és különböző érzelemtípust rejtenek magukban. A testvéri kötődésben megjelennek a rivalizáció, a féltékenység, a közelség- távolság, az ellenségesség, a szeretet, a félelem, a hiány, a düh, az öröm, a boldogság, az összetartozás, a szövetségérzés, az empátia, stb. sokszor bonyolult érzései. Sokféle testvérkapcsolat létezik és egyik sem rosszabb vagy jobb, mindössze más! A testvérek közötti kapcsolatok alakulása 6-14 éves korban erősödik fel, ha a gyermekek közti korkülönbség nem túl nagy, mert ekkorra a gyermekek fokozódó önállósodási törekvéseinek, érdekeik érvényesítésének a családon belüli legtermészetesebb szövetségesévé válhat a testvér. Anna Freud, aki maga is nagy családba született, hatodik gyermekként, hangsúlyozta, hogy a gyermek testvére révén találkozik először az igazsággal és a lojalitással, vagyis itt veszi első leckéjét az erkölcs és az igazság témájában is.

A születési sorrend szerint megkülönböztetjük a családban a következő születési pozíciókat: egyke gyermek; funkcionális egyke: ahol a gyermek és testvérei között 6 évnél nagyobb a korkülönbség; elsőszülött gyermek; funkcionális elsőszülött gyermek: ahol a gyermek elsőként születik ellenkező neműként  a családban (tehát pl. 2 fiú (1. és 2. szülött) és a funkcionális elsőszülött lány (3. szülött); legkisebb gyermek; középső gyermek; azonos korú ikrek. Kis korkülönbségnek számít a 0-3 év, nagy korkülönbségnek a 6 évnél több, míg generációs különbségnek a 15 vagy annál több évet felölelő korkülönbség.

Amikor családrendszer feltárást végzünk egyéneknek, pároknak és családoknak, akkor lényeges kitekintenünk az egyén eredetcsaládjában a születési sorrendből származó tapasztalataira, hiszen ezek meghatározóak a párkapcsolatában és egyéb emberi kapcsolataiban is. A testvérkapcsolatok részletes vizsgálata árnyalja a képet egy-egy személyiség feltérképezése során, és gyakori tapasztalat az, hogy a közös önismereti munka során a feszültséggel teli testvérkapcsolatok pozitívan alakulnak át és rendeződnek.

Egyéb felhasznált forrás: Dr. Hammer Zsuzsanna A Testvérkapcsolatok pszichológiája c. előadása a Magyar Családterápiás Egyesület szemináriumán; Michael Cole – Sheila R. Cole Fejlődéslélektan

További cikk a családrendszer feltárás menetéről: https://integrativterapiaster.hu/csaladi-kapcsolatok/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Párkapcsolati válság: szimbiózis az egyéni lélekfejlődésben és a felnőtt intimitásban

Párkapcsolati válság: szimbiózis az egyéni lélekfejlődésben és a felnőtt intimitásban

Szerző: | máj 6, 2020 | EFT párterápia, személyiségfejlesztés

Párkapcsolati válság: szimbiózis a felnőtt intimitásban és a gyermeki fejlődésben

Az egyéni lélekfejlődés ismert fázisai a párkapcsolat különböző szakaszaiban ismét jelentkeznek. Gyermekként a gondozónkkal, első sorban édesanyánkkal való kapcsolatunk, melyet a pszichológiában tárgykapcsolatnak nevezünk, jellegzetes feladatokat, fejlődési fázisokat kínál, melyek feszültségei és sikerei a párkapcsolatban látható, de leginkább rejtett, tudattalan módon köszönnek vissza. A gyermekkori fejlődési lépcsőfokok és a párkapcsolati tükrük vizsgálata többek között Ellyn Bader és Peter Pearson párterapeuták nevéhez kötődik, akik összehasonlították az anya-gyermek kapcsolat szakaszait a párkapcsolati szakaszok fejlődésével. Alapul az ismert analitikus, fejlődéslélektan és tárgykapcsolati teoretikus Margaret Mahler elméletéhez illesztve írták le az egyes szakaszok jellemzőit, melyek közül most a szimbiózist tárgyaljuk részletesebben.

A szimbiózis időszakát a mahleri rendszer alfázisokra bontja: 0-2 hónapos korig normál autisztikus fázisnak hívja azt az időszakot, amit egymás között gyermekágynak is szoktunk nevezni. Ekkor az újszülött létezése az élettani funkciókra korlátozódik: a csecsemő önmagával van elfoglalva, feszültségeit és a szükségletei kielégülését az anyai gondoskodás milyensége alapján éli meg. A 2-6 hónapos kor a szimbiózis időszaka, amikor a csecsemő számára az anya és ő egy fajta duálunióban létezik, ahol a gyermek határa egybemosódik az anyáéval, az anya a gyermek tudatában egy vele. Testileg és pszichésen a határtalan összeolvadás mintája határozza meg kötődésünket a családunkban és későbbi emberi kapcsolatainkban, így párkapcsolatunkban is. Lényeges tehát, hogy a szimbiózis fázisában az édesanya és a baba találhassanak módot a kielégítő, egészséges fizikális együttlétre, melyben a csecsemő életre szóló tanításokat kap a bizalomról vagy bizalmatlanságról. Bálint Mihály pszichoanalitikus azt a szakadást, melyet a szimbiózis nem optimális alakulása esetén átélhet a csecsemő, őstörésnek nevezi.

A biztonságosan kötődő gyermek magabiztosabb, társaságban spontán feltalálja magát, empatikusabb társaival, és közeli kapcsolatait valódi érzelmi mélység jellemzi. A kötődéselmélet megalkotása John Bowlby, angol, analitikus hátterű pszichiáter nevéhez fűződik, mely szerint velünk születik a késztetés a kötődésre, és ennek megfelelő az újszülött viselkedési repertoárja is: pl. a sírás, nevetés, kapálózás, mely viselkedési formák arra szolgálnak, hogy – optimális esetben – biztosítják a figyelmet, a közelséget és elősegítsék a bensőséges kapcsolódást az anyával. Bowlby, akinek magának rideg, szülői törődésben szegényes gyermekkor jutott, hangsúlyozta az anya válaszkészségének, az anya által a gyermek lényegi tükrözésének fontosságát. Amikor az anya visszatükrözi a baba gesztusait, válaszol igényeire, az a gyermek kontaktuskereső viselkedésében a párbeszéd másik oldala, és csak megfelelő válasz esetén alakulhat ki a biztonságos kötődés. A visszatükrözésre izgalmas kísérlet a Dr. Edward Tronic által végzett Still Face, azaz Modulatlan arc, vizsgálat, melyben látható, hogy a baba anya általi visszatükrözésének akár átmeneti megszakadása is milyen fokú stresszt eredményez a csecsemőben, aki az anya tekintetéből, mozdulataiból, gondoskodásából formálja meg saját biztonságos vagy épp bizonytalan énképét. Ha az anya a babához fordul és optimálisan tükrözi őt, a baba jónak és szerethetőnek éli meg magát, ellenkező esetben azt kódolja, hogy nem elég jó, sőt rossz, hiszen a szimbiózis időszakában és a kora kisgyermekkor későbbi szakaszaiban is az anya (majd bizonyos életkortól az apa és a tágabb család) tükrözési magatartása alapján építi fel a gyermek a saját kezdeti énképét. A szimbiózis fázisa tehát törékeny egyensúly, melyet a legnagyobb gondozói jó szándék ellenére is megzavarhatnak akár a legapróbb történések is.

A párkapcsolati szimbiózis jellemzői: a párkapcsolat kezdetén újra jelentkezhet a duálunió érzése, mely sokak számára egy fajta pozitív pszichózist jelent. Itt a nagy betűs, határtalan, mindenható „MI” életérzés uralkodik, ahol a szerelembe esés hirtelensége és intenzitása mögött álló okok rendszerint tudattalanok. Az énhatárok megnyílnak és pár hónapig vagy évig, a rózsaszín köd időszaka alatt, nyitva is maradnak. A pár gondolatai, érzései szinte folyamatosan tartalmazzák a másikat. Az adás-kapás egyensúlya ilyenkor mindkét fél részéről maximális törekvés, ahol az azonosságok felnagyítódnak, a különbségek pedig zsugorodnak vagy eltűnnek. Az autonómia és a másikhoz való összeragasztó kötődés dinamikus egyensúlyban, egy fajta táncban vannak egymással.

A párkapcsolat alkalmat ad arra is, hogy egyrészt újraélhetjük az eredeti családunkból már zsigeri szinten ismerős, tudattalan érzelmi helyzeteket, lélektani pozíciókat, ahol a másik hasonlósága az eredetcsaládunkban ismert képhez visszaigazolja világképünk helyességét, létezésünk biztonságát. Másrészt, olyan partnert választunk, akiben megérezzük, felfedezni véljük a korrekció, a továbblépés lehetőségét. Annak az esélyét, hogy a párunkkal való kapcsolat mégis csak más lesz, mint az eredeti „fontos másikkal” – az anyával vagy apával -, s amit ott, annak idején nem sikerült megkapni, megélni, az vele sikerülni fog.

Egyszerre vonzó tehát az ismerősség, az ismétlés biztonsága és vonz a másság, a korrekció lehetősége a másikban. E különbözőség személyes szinten a kiegészülés, a végre egész vagyok érzését adja.

Minden egyes fejlődési szakaszt, így a szimbiózist is, egy- egy adott, változást és új alkalmazkodást követelő életesemény indít el. Ha bármely feladat, megoldása nem teljes, késik vagy megakad, akkor a megoldatlan nehézségek az egyén és párfejlődés következő szakaszában is jelentkezhetnek. A gyermeki fejlődésben a legfontosabb, életre szóló feladatunk a bizalom és a bizalmatlanság alapmintáinak elsajátítása, melynek megléte vagy épp hiánya jelentősen befolyásolja a párkapcsolat alakulását. Nem minden változásbeli nehézség vezet azonban tüneti viselkedéshez: ahol a kapcsolati rugalmasság (hatékony együttműködés a nehézségek kezelésére) megfelelő, ott a pár a párkapcsolati tudatosság fejlesztése mellett dönt és megerősödve kerül ki a krízisből.

Elakadások és krízisek akkor jelentkezhetnek a párkapcsolati szimbiózis körül, amikor egy párkapcsolat hosszú ideig (5 vagy több év) marad ebben a helyzetben. Az egyek vagyunk világképben a pár tagjai mindent együtt csinálnak, nagy fokú kölcsönös függés alakul ki, ahol tagadják vagy veszélyforrásnak élik meg a különbségeket és az egyediséget. Az ilyen párokra jellemző a konfliktuskerülés és a véleményeltérések elfedése. Ennek alapja lehet az elhagyástól való félelem (Mi lesz, ha kiderül, hogy én ilyen és ilyen vagyok és az a másik számára elfogadhatatlan?). Amikor egy ilyen tapasztalatokkal rendelkező pár jelentkezik konzultációra, a célunk az egészséges, egyéni én-határok kiépítése, a határok egészséges tágítása és a személyes felelősségvállalás erősítése. A gyermekkori és párkapcsolati kötődés témájában közöltünk még cikket, melyet itt olvashat.

A szimbiózis elhúzódásának másik fajtája a „se veled, se nélküled” kapcsolattípus, ahol az örök harc és a párkapcsolatba való kapaszkodás együttesen jellemző. Az ilyen párkapcsolatot átitatja a veszekedés, a kritika; a kibékülés alkalmával pedig a nagy, drámai szenvedély.  Nyugalom ritkán érezhető, mert a pár tagjainak kötődési élménye inkább bizonytalan vagy ambivalens, ahol a felek félnek az elszakadástól, a szeparációtól, ugyanakkor a bekebelezéstől, a túl szoros kapcsolattól is. Az egészséges, egyéni énhatárok itt sem jellemzőek, viszont az autonómiára való törekvés a társsal való harcként, veszekedésként, kötözködésként van jelen, és sokszor kiegyensúlyozatlanság és nagy teátrális jelenetek tarkítják. Előzménye, hogy a gyermek túlszeparált volt, de ha közel ment a gondozóhoz, akkor nem azt kapta, amit várt, a tükrözés nem optimálisan történt. Amikor az ilyen párok konzultációra vagy párterápiára jelentkeznek, fontos cél a távolság optimális beállítása, szabályozása és az énhatárok egészséges kialakítása. Lényeges továbbá a nyugodt, elfogadó környezet megteremtése, ahol újra átélhető az empátia és a bizalom. 

Az integratív szemléletű párkonzultáció során mélyrehatóan foglalkozunk a gyermekkori és a párkapcsolati kötődés körül alakuló párkapcsolati és egyéni tapasztalatok, a párkapcsolati tudatosság fejlesztésével, a gyermekkori kötődés, a megküzdési stratégiák és a transzgenerációs családi örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével. 

Felhasznált kép a cikkhez: Adam Burczyc; Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat. További leírás a családrendszer feltárásáról egyéneknek és pároknak: https://integrativterapiaster.hu/csaladrendszer-feltaras/;

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Párkapcsolati életciklusok és a párkapcsolati krízisek

Párkapcsolati életciklusok és a párkapcsolati krízisek

Szerző: | máj 4, 2020 | önismeret

Párkapcsolati életciklusok, – krízisek és a párkapcsolati tudatosság

A család és így a párkapcsolat rendszere is sajátos struktúrával, mintázattal és olyan egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik egyidejű stabilitását és változását. A párkapcsolat egyben egy kétszemélyes emberi társadalom, amelynek tagjai emberi kapcsolatokban, egymással érzelmi kötelékben élnek és közös múlttal rendelkeznek. A családi rendszerben a párkapcsolat mint alrendszer van jelen és saját rendszerként, a családdá válás mentén, életciklusokon át fejlődik. A párkapcsolati életciklus-szemlélet pozitívan mutatja be a család és a párkapcsolat képességét a stabilitás és folytonosság egyidejű fenntartására és megküzdési stratégiáit a párkapcsolati krízisek esetén.

 

A közös zenélés (…) olyan, mint a párkapcsolat. Sokat vagyunk együtt, csapatban kell gondolkozni. Ha nincs összhang, közös nyelv, nem marad együtt egyetlen banda sem. -in memoriam Fábián Juli-

 

Minden rendszerre igaz, hogy stresszként éli meg, amikor áthalad egy-egy fejlődési, átalakulási életszakaszokon, azonban minél rugalmasabban kezeli ezeket, annál inkább képes újraszerveződve kezelni megtöréseit, esetleges kríziseit. Minden egyes fejlődési szakaszt egy- egy adott, változást és új alkalmazkodást követelő életesemény indít el. Ha bármely feladat megoldása nem teljes, késik vagy megakad, akkor a megoldatlan nehézségek a család- és párfejlődés következő szakaszában is jelentkeznek: ezeket hívjuk normatív, azaz bejósolhatóan keletkező kríziseknek. Nem minden változás vezet azonban tüneti viselkedéshez: ahol a kapcsolati rugalmasság (hatékony együttműködés a nehézségek kezelésére) megfelelő, a pár a párkapcsolati tudatosság fejlesztése mellett dönt, ott megerősödve kerül ki a krízisből.

A szorongás a családon és így a párkapcsolaton belül vertikális és horizontális stresszorokhoz kapcsolódik. Vertikális stresszorok: magukba foglalják az előző generációk tapasztalatait, főleg a szülők tapasztalatainak lenyomatát. Ezek jellemzően transzgenerációs családi mintázatok, mítoszok, hiedelmek, titkok, örökségek. A vertikális tengely magába foglalja még a biológiai, a genetikai örökséget, temperamentumot is. A korábbi generációktól hozott rasszizmus, szexizmus, szegénységgel kapcsolatos gondolkodás és a kapcsolati minták leképeződése is hozzáadódnak a vertikális stresszorokhoz. A horizontális stresszorok magukban foglalják az előre jelezhető, fejlődéssel járó stresszorokat, az előre látható eseményeket, és ide tartoznak azok a veszélyek, amelyekkel a család élete során találkozik. A család saját tapasztalatait képviselik:  pl, traumatikus élmények: gazdasági hanyatlás, természeti katasztrófák, kilakoltatás, stb., illetve a családot érintő szociális változások; a fejlődéssel járó életciklus váltások, melyek lehetnek bejósolhatók, ún. normatív krízisek és váratlan vagy nem bejósolható, ún. paranormatív krízisek: hirtelen veszteség, baleset, -haláleset, -betegség, stb.

Az integratív szemléletű párkonzultáció során mélyre hatóan foglalkozunk az életciklusok körül alakuló párkapcsolati és egyéni tapasztalatok, a párkapcsolati tudatosság fejlesztésével, a megküzdési stratégiák és a transzgenerációs családi örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével. 

A párkapcsolati alrendszer életciklus- szakaszai és a párkapcsolati krízisek

A változások a párkapcsolati- és így a gyermeki alrendszer valamennyi tagját érintik. Amikor a párkapcsolat átjut egy fejlődési fázison, a rendszeren belüli megváltozott viszonyokat, tranzakciós és kapcsolati mintákat újra lehet és szükséges tárgyalni, így fejleszthető a párkapcsolati tudatosság is. A családi életfejlődés fejlődése mentén alakuló párkapcsolati ciklusok a következőek:

  1. Újonnan alakuló pár, gyermek nélkül
  2. Pár csecsemővel
  3. Pár kisgyermekkel (2,5- 6 éves korig)
  4. Pár iskolás korú gyermekkel (6- 12 éves korig)
  5. Pár serdülő korú gyermekkel
  6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó pár
  7. Magukra maradt, aktív szülők, vagyis újraközeledő pár
  8. Inaktív, idős pár

A párrá válás lényeges eleme, hogy az alap kötődésünket áthelyezzük valaki másra, ehhez azonban szükséges az eredeti családról való leválás; az önálló identitás és egészséges énhatár kialakítása; képesség az én határainak egészséges mértékű megnyitására és egy másik ember befogadására; szabályok és normák összehangolása a pár tagjai között; függetlenségből való elmozdulás a kölcsönös, egészséges mértékű függés felé; konszenzusra való törekvés képessége; lemondás az eredeti család által nyújtotta védettségről úgy, hogy a lojalitás a szülők felé megmarad. Probléma adódhat, amikor nagy fokú a félelem az elköteleződéstől és intimitástól; valaki nem képes hatékonyan leválni az eredeti családjáról, vagy az énhatár túl merev vagy éppen túlságosan átjárható.

A párkapcsolat következő lépcsőfoka sok esetben a gyermekvállalás, melyhez az egész családi rendszerben szükségesek a változások: fizikálisan és pszichésen hely teremtése az új családtagnak; a párkapcsolati határ rugalmassá tétele a csecsemő számára; új, kihívást jelentő szerepek tanulása: nő, feleség vagy anya és férfi, férj vagy apa?; új családi mintázat, struktúra, viselkedési módok és szabályok kialakítása; a családrendszerben a szülői és nagyszülői szerepek elfogadása. Gyakori problémák lehetnek, hogy az új szokások és időbeosztások megváltoznak, melyeket árnyalhatják a csecsemő evési és alvási zavarai vagy gyakori felsírása; a szülés utáni lehangoltság vagy meg nem felelés érzései; az édesanya szociális izoláltsága; a párkapcsolati határ megtartásának nehézsége; párkapcsolati feszültségek és hűtlenség is.

A kisgyermekes, óvodás, iskolás gyermeket nevelő pár feladatai is kihívással teliek. A  pár ekkorra már szülőként is kialakította új életmenetét, amelyet természetesen árnyalhat számos tényező (pl. egy újabb gyermek születése). A gyermek nevelését részlegesen átveszi, kiegészíti az intézmények megjelenése, ami új szabályokat, normákat jelent az egész család számára. Az eddig kialakult határokat most még inkább érdemes tudatosan is rugalmassá formálni, mert a külvilágot (bölcsöde, óvoda, iskola) be kell engedni a családi területre. A gyermek is fontos szerepeket tanul, melynek témái a beilleszkedés és a teljesítményorientáltság. A párkapcsolatban leginkább a szülői szervezési feladatok kerülnek előtérbe, illetve az anya esetleges visszatérése a munkába vagy az újabb gyermekvállalás kérdése. Minden új baba odatartozás-élménye azon múlik, hogy a pár és az egész család hogyan ad számukra helyet. Tovább bonyolítja a helyzetet a testvéri kapcsolatok dinamikája, a testvérsorban elfoglalt hely is, mely a későbbiekben fontos, a jövőbeli kapcsolatokat befolyásoló hatással bír az egyén életében, hiszen a testvérek szeretete és elfogadása a negatív tulajdonságokat is pozitívvá fordíthatja. A kihívások egészséges kezeléséhez tehát elengedhetetlen a párkapcsolati tudatosság fejlesztése, hiszen a fent felsorolt kihívások csak így oldhatóak meg sikeresen.

Párkapcsolati krízis akkor jelentkezik, amikor az életciklusok változása mentén jelentkező feladatok, szerepkihívások túlmutatnak a pár megküzdési eszköztárán, és a nehézségekhez elengedhetetlenül szükséges rugalmasság nem bizonyul elegendőnek. Nagyon fontos azonban megjegyeznünk, hogy krízisbe mindannyian kerülhetünk, és ez nem egyenlő a gyengeséggel, alkalmatlansággal, és nem mond el semmit intelligenciánkról! Bőven elég egy-egy előre sejthető nehézség (pl. az első gyermek születése vagy kirepülése kapcsán) és egy előreláthatatlan baj (pl. váratlan veszteség vagy gyász) kombinációja, hogy átmenetileg nehézséget, krízist éljünk át. A párkonzultáció vagy -tanácsadás ezekben az esetekben kínál segítséget, empatikus támogatást.

Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat

További leírás a családrendszer feltárásáról egyéneknek és pároknak: https://integrativterapiaster.hu/csaladrendszer-feltaras/; Párkapcsolattal kapcsolatos cikkeink: https://integrativterapiaster.hu/gyermekkori-kotodes-es-a-felnottkori-szerelem-mintazatai/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Családi- életciklusok és krízisek

Családi- életciklusok és krízisek

Szerző: | máj 4, 2020 | önismeret

Egy lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, amely eltölti ott az embereket. -Márai Sándor-

Családi életciklusok és krízisek 

A családi életciklus-szemlélet pozitívan mutatja be a család képességét a stabilitás és folytonosság egyidejű fenntartására. Minden családra igaz, hogy stresszként éli meg, amikor áthalad egy-egy fejlődési, átalakulási életszakaszokon, azonban minél rugalmasabban kezeli ezeket, annál inkább képes újraszerveződve kezelni megtöréseit, esetleges kríziseit. 

Az egyes életciklus-szakaszok konkrét fejlődési folyamatok teljesítését kívánják meg. Ezek közül némely egyetemes– pl. a csecsemő kötődése az elsődleges gondviselőhöz-; mások kultúraspecifikusak  pl- az egyéni identitás alárendelése a közösség elsőbbségét hangsúlyozó kultúrákban. A legtöbb feladat azonban korfüggő, hiszen a társadalom más feladatot, szerepet vár el a csecsemőtől, a kisiskolástól, a serdülőtől vagy a felnőttől. A családi életciklus-szemlélet kiemeli, hogy az átmenetekben, a ciklusváltásokban, melyek gyakran egymásba olvadva, több évet is felölelő szakaszokból állnak, a család sebezhetőbb.

Minden egyes fejlődési szakaszt egy- egy adott, változást és új alkalmazkodást követelő életesemény indít el. Ha bármely feladat megoldása nem teljes, késik vagy megakad, akkor a megoldatlan nehézségek a családfejlődés következő szakaszában is jelentkeznek: ezeket hívjuk normatív, azaz bejósolhatóan keletkező kríziseknek. Nem minden változás vezet azonban tüneti viselkedéshez: ahol a kapcsolati rugalmasság (hatékony együttműködés a nehézségek kezelésére) megfelelő, a család megerősödve kerül ki a krízisből.

A szorongás a családon belül vertikális és horizontális stresszorokhoz kapcsolódik. Vertikális stresszorok: magukba foglalják az előző generációk tapasztalatait, főleg a szülők tapasztalatainak lenyomatát. Ezek jellemzően transzgenerációs családi mintázatok, mítoszok, hiedelmek, titkok, örökségek. A vertikális tengely magába foglalja még a biológiai, a genetikai örökséget, temperamentumot is. A korábbi generációktól hozott rasszizmus, szexizmus, szegénységgel kapcsolatos gondolkodás és a kapcsolati minták leképeződése is hozzáadódnak a vertikális stresszorokhoz. A horizontális stresszorok magukban foglalják az előre jelezhető, fejlődéssel járó stresszorokat, az előre látható eseményeket, és ide tartoznak azok a veszélyek, amelyekkel a család élete során találkozik. A család saját tapasztalatait képviselik:  pl, traumatikus élmények: gazdasági hanyatlás, természeti katasztrófák, kilakoltatás, stb., illetve a családot érintő szociális változások; a fejlődéssel járó életciklus váltások, melyek lehetnek bejósolhatók, ún. normatív krízisek és váratlan vagy nem bejósolható, ún. paranormatív krízisek: hirtelen veszteség, baleset, -haláleset, -betegség, stb.

Az integratív szemléletű családkonzultáció vagy családterápia során mélyrehatóan foglalkozunk az életciklusok körül alakuló családi tapasztalatok, megküzdési stratégiák és transzgenerációs örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével. Ez által saját magunkat és megélésünket egy tágabb rendszerben tudjuk értelmezni, ami hozzásegít bennünket a rendelkezésre álló megoldások szélesebb körű felfedezéséhez és így kiaknázásához.

A családi életciklus szakaszai és krízisei

A változások a rendszer valamennyi tagját érintik. Amikor a család átjut egy fejlődési fázison, a rendszeren belüli megváltozott viszonyokat, tranzakciós és kapcsolati mintákat újra lehet és szükséges tárgyalni. A változások meghatározásában, jelölésében és megélésében fontos szerepet játszanak a rituálék, a családi ceremóniák, hiszen határkijelölő szerepük van.  Jay Haley (1973) pszichoterapeuta szerint a következő életciklusokról beszélhetünk:

  1. Az udvarlás periódusa
  2. A házasság korai szakasza
  3. Az első gyermek születése
  4. a házasság középső szakasza – iskolás gyermek a családban
  5. a gyerekek kirepülése a fészekből
  6. nyugdíjas – és öregkor
  7. a halál és veszteségek korszaka

Családi krízis akkor jelentkezik, amikor a családi életciklusok változása túlmutat a család megküzdési eszköztárán, és a nehézségekhez elengedhetetlenül szükséges rugalmassága nem bizonyul elegendőnek. Nagyon fontos azonban megjegyeznünk, hogy krízisbe mindannyian kerülhetünk, és ez nem egyenlő a gyengeséggel, alkalmatlansággal, és nem mond el semmit intelligenciánkról! Bőven elég egy-egy előre sejthető nehézség (pl. az első gyermek születése vagy kirepülése kapcsán) és egy előreláthatatlan baj (pl. váratlan veszteség vagy gyász) kombinációja, hogy átmenetileg nehézséget, krízist éljünk át. A családkonzultáció vagy családi tanácsadás ezekben az esetekben kínál segítséget, empatikus támogatást az egész családnak.

Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat

További leírás a családrendszer feltárásról: https://integrativterapiaster.hu/csaladrendszer-feltaras/; Tematikus csoportok, ahol használjuk a családrendszer feltárás integratív elemeit: https://integrativterapiaster.hu/apa-anya-en/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika