Parentifikáció: amikor a gyermek neveli a szülőt
A parentifikáció egy olyan jelenség, amikor a gyermek – akár kiskorától kezdve – érzelmi vagy gyakorlati értelemben is szülői szerepbe kényszerül. Ez különösen gyakran fordul elő olyan családokban, ahol az egyik vagy mindkét szülő érzelmileg nem képes a gyermek alapvető szükségleteire hangolódni. A parentifikáció a gyermeknek óriási teher, amit egy életen át hordozhat.
A parentifikált gyermek nemcsak túl korán kényszerül szülői felelősséggel élni, hanem közben azt is megtanulja, hogy nincs helye az ő érzéseinek, szükségleteinek. Ebből fakad, hogy felnőttként gyakran küzd azzal, hogy segítséget kérjen vagy elfogadjon.
A parentifikált gyermek tapasztalata a saját szükségleteiről
-
Megtanulta, hogy ő az, akinek mindig „rendben kell lennie”. Ha gyerekként ő volt az, aki vigaszt nyújtott, konfliktusokat oldott meg vagy „felnőttként” viselkedett a szülőkkel szemben, akkor természetessé vált számára, hogy ő ad – de nem kap.
-
A segítségkérés gyengeségként él benne. Mivel gyermekként nem volt biztonságosan elfogadott az érzelmek kimutatása, felnőttként is szégyenérzettel társulhat, ha támogatást próbál kérni.
-
Nem tanulta meg, hogyan bízhat másokban. Ha a családi kapcsolatai nem voltak kiszámíthatóak vagy támogatóak, akkor nagyon nehéz lehet számára új kapcsolatokban egészséges bizalmat kialakítani.
-
Félelem attól, hogy „túl sok” lesz másoknak. Sok szülősített gyermek felnőtt korában attól tart, hogy ha megosztja a gondjait, azzal terhet rak másokra – ahogy vele is ezt tették gyermekként.
A parentifikált gyermek szülei
Az érzelmileg éretlen szülők gyakran bizalmatlanok, önzők, nehezen viselik a kritikát, és hajlamosak másokat hibáztatni, ha valami rosszul alakul. Önbecsülésük törékeny, és gyakran külső sikerekre vagy kudarcokra épül. Gyermekeiket felületesen, ítélkezően kezelik, ami szorongással és érzelmi bizonytalansággal teli légkört teremt.
A Szülősebek című könyv szerzője, Dr. Lindsay C.Gibson négy típusba sorolja az érzelmileg éretlen szülőket:
- Emocionálisan labilis szülők – érzelmi hullámzásuk kiszámíthatatlan, hol túlzóan, elárasztóan közelednek, hol elzárkóznak. Gyermekeikre gyakran megmentőként vagy elhagyóként tekintenek.
- Teljesítményorientált szülők – kontrollálóak, hiperkritikusak lehetnek, mindent és mindenkit javítani akarnak, beleértve a gyerekük vélt vagy valós hibáit. A hibákat felnagyítják, nem elnézőek vagy empatikusak.
- Passzív szülők – bár együttérzőnek tűnnek, kerülik a konfliktusokat és nem állnak ki a gyermekükért.
- Elutasító szülők – nem keresik a kapcsolatot gyermekükkel, inkább elvonulnak vagy dühösen reagálnak.
A gyerek, aki „szülővé válik”
Az ilyen családokban gyakran a legérzékenyebb gyermek válik a család „érzelmi menedzserévé”. Ő az, aki próbálja fenntartani az egyensúlyt, megnyugtatni a szülőt, megoldani mások problémáit a családrendszeren belül. Ez az állapot érzelmi kimerüléshez vezet, és felnőttként is gyakran megmarad a megfelelni vágyás, önfeláldozás és bűntudat érzése. A parentifikált felnőtt gyakran szenvedhet burnouttól, érzelmi kiégéstől.
Gyógyulás és leválás
A változás kulcsa az, hogy felismerjük: nem a szüleink változása kell a saját gyógyulásunkhoz. Nem szükséges megszakítani a szülőkkel a kapcsolatot, de új, egészséges határokat lehet (és kell) kijelölni. Ez nem árulás, hanem önmagunk védelme.
Dr. Gibson javaslatai:
- Lelki távolságtartás – nem minden kérésre szükséges válaszolni, reagálni. Egy egyszerű „Nem tudom” vagy „Most nem szeretnék erre reagálni” elegendő. Nem szükséges magyarázkodni azzal kapcsolatban, hogy miért mond éppen nemet.
- Óvatos válaszok – „Hmm”, „Huh”, „Értem” – ezek az egyszerű reakcióminták minimalizálják a konfrontációt.
- Kapcsolat helyett kapcsolódás – nem kell mély érzelmi kötődést fenntartani a szülővel. Elég lehet egy minimális, kezelhető szintű kommunikáció.
Fontos, hogy a parentifikált felnőtt saját életére, érzelmi fejlődésére fókuszáljon:
- Kapcsolódjon saját érzéseihez, szükségleteihez és tanulja meg a megfelelő határtartást!
- Megválaszthatja, hogy miként és milyen gyakran lép kapcsolatba a szüleivel.
- Építhet olyan kapcsolatokat, amelyek valóban kölcsönösek és táplálóak.
Cikkeink családrenszer-terápia témakörben: ITT Cikkeink sématerápia témakörben ITT
Segítő munkánkban ötvözzük az elméleti hátteret és a gyakorlati módszertanokat az ember komplex, színes belső valóságának feltárásáért. Az integratív szemlélet lehetővé teszi az egymás pozitív hatását erősítő, az egész rendszerre kitekintő segítő megközelítések és fejlesztési vagy terápiás eszközök eredményes alkalmazását.