Párkapcsolati problémák megoldása a gyakorlás szakaszában

Párkapcsolati problémák megoldása a gyakorlás szakaszában

Szerző: | máj 8, 2020 | EFT párterápia, önismeret, párkapcsolat pszichológia, személyiségfejlesztés

A párkapcsolati problémák gyermekkori háttere: a gyakorlás szakasza 

Személyiségfejlődési szempontból, a gyakorlás szakaszában a 10-16 hónapos csecsemő felfedezi a külvilágot, azaz explorál, amihez egyre inkább bevonja testi képességeit és megéli ügyességét; egyéni tempótól függően kúszik, mászik, szalad és beszélni kezd, miközben folyamatosan teszteli a környezetét és annak tagjaival, de főként az anyával, fenntartja az intim érzelmi kapcsolatot. Optimális esetben az ilyen korú gyermek bizalommal és önbizalommal teli, önállósodási törekvéseit, autonómiáját magabiztosan gyakorolja és amikor időről-időre megerősítésre, nyugtatásra és biztatásra van szüksége, visszatér az anyánál fellelhető biztos fizikális és érzelmi bázisra, hogy feltankoljon. A gyermekkori lélektani fejlődésben jelentkező nehézségek a bizalom és az önállósodás terén a felnőtt párkapcsolatban problémaként, elakadásként köszönnek vissza.

Az anya hosszas távolléte ekkor is negatív érzéseket kelt a gyermekben, aki egyre kompetensebb módon veti be az átmeneti- vagy vigasztárgyakat önnyugtatási célból.  Bár épp szeparációs szorongást él át, a vigasztárgyhoz való kapcsolódásban a gyermek képes egységet átélni, amire nagy szüksége van a biztonság, az életbe vetett bizalom és remény megéléséhez. Az átmeneti tárgy fogalma Donald Woods Winnicott brit orvos és gyermekpszichiáter nevéhez fűződik, aki bevezette az elég jó anya és az elég jó környezet fogalmát is, ahol az anya gondoskodással, jelenléttel és a gyermek szükségleteinek kielégítésével segíti a csecsemő- és a kisgyermekké érés pozitív folyamatát, mely során a fejlődés, a személyiség integrációja, érése és független kibontakozása lehetővé válik.

A gyakorlás időszaka a párkapcsolatban

A felnőtt párkapcsolatban a gyakorlás szakasza általánosan 7-14 év közé tehető. A szimbiotikus “MI”, a differenciálódó „ÉN” után ennek az időszaknak a jelmondata: az “ŐK“. Optimális esetben a párkapcsolati kötődés, a bizalom és az adás-kapás egyensúlya már fennáll, valamint teret kaphatnak az én önállósodási törekvései is. A pár tagjai figyelmüket a külvilág felé fordítják és tolerálják a társukban a személyiség-, valamint érdeklődésbeli különbségeket. A külvilágban megszerzett tapasztalatok ilyenkor visszaépíthetők a biztonságos párkapcsolatba, így erősítve a kötődést, az összetartozást.

Nem negatív időszak ez, hanem egészséges fejlődési szakasz, mely mögött életkori sajátosságok húzódnak meg. A legtöbb esetben a 7-14 éve együtt élő párnak munkavállalási kötelezettségei vannak; születtek gyermekei, akiknek nevelését részlegesen átveszi, kiegészíti az intézmények megjelenése, aminek köszönhetően a párkapcsolati határokat szükséges rugalmassá formálni, hiszen a külvilágot (munkahely, bölcsőde, óvoda, iskola) be kell engedni a családi területre. A párkapcsolatban leginkább a szülői szervezési és logisztikai feladatok kerülnek előtérbe, illetve az anya esetleges visszatérése a munkába vagy az újabb gyermekvállalás kérdése.

A függetlenség és a kapcsolódás gyermekkori mintái természetesen visszaköszönnek a gyakorlás felnőttkori szakaszában is, és attól függően, hogy az egyéni fejlődésben hogyan sikerült a bizalom, az autonómia és a szégyen témáit elsajátítani, megfejlődni, a párkapcsolatban nehézség vagy akár krízis is jelentkezhet. Egyik gyakori gond a párkapcsolati gyakorló fázis során, hogy a felek nem egyszerre tartanak az adott szakaszban: a pár egyik tagja még szívesen időzne a szimbiotikus fázisban, ahol a „mi” egységélménye az uralkodó, a másik pedig haladna az önállósodás felé, énközpontúság jellemzi, és szorossá válik számára a kezdeti szakasz közelsége. Ez sokszor adódik abból, hogy a gyermekvállalás során leginkább az anya újra és újra átélheti a szimbiózis fázisát. Több gyermek születése esetén ez a fázis hosszú időt ölelhet fel, mely során sok édesanya tapasztalhatja meg a kiszolgáltatottságot, a magányt, amelyet súlyosbít, hogy a már gyakorló fázisban tartó társa fokozottan a külvilág felé fordítja a figyelmét.

Az a fél, aki nem mer vagy tud távolodni a másiktól, gyakran élhet át dühöt vagy szorongást, melyek hatására gyakran kelthet bűntudatot a másikban, aki már a gyakorlás fázisában tart. Az itt jelentkező szeparációs szorongásnak a hátterében gyakran korábbi, gyermekkori vagy párkapcsolati veszteség sejthető, amikor egy fontos szeretetkapcsolatban az autonómia, a fokozódó függetlenség megjelenése egybeesett vagy azonos volt az elszakadással. Ez az elszakadás erőteljes veszteség- vagy gyászfolyamatot indíthat be, mely számos felszíni formát ölthet: pl. pánikbetegség, féltékenység, szorongás, düh, elégtelenség, inkompetencia érzése. Az érzelem fókuszú párkonzultáció során segítjük a pár saját vágyainak, érzéseinek kifejezését és kiemeljük a változás szükségességét és pozitív előnyeit.

Az integratív szemléletű családkonzultáció vagy családterápia során mélyrehatóan foglalkozunk az életciklusok (gyermekvállalás ciklusai a pár életében) körül alakuló családi tapasztalatok, megküzdési stratégiák és transzgenerációs örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével is. Ezáltal saját magunkat és megélésünket egy tágabb rendszerben tudjuk értelmezni, ami hozzásegít bennünket a rendelkezésre álló megoldások szélesebb körű felfedezéséhez és így kiaknázásához.

Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat; Michal Cole -Sheila R. Cole Fejlődéslélektan;

Szolgáltatásaink pároknak: https://integrativterapiaster.hu/paroknak/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Párkapcsolati tanácsadás a differenciálódás során

Párkapcsolati tanácsadás a differenciálódás során

Szerző: | máj 7, 2020 | EFT párterápia, önismeret, párkapcsolat pszichológia, személyiségfejlesztés

Párkapcsolati probléma a differenciálódási szakaszban és gyermekkori okai

Személyiségfejlődési szempontból a differenciálódás vagy megkülönböztetés folyamata során a 0,5-10 hónapos csecsemő kezdi különállónak érzékelni magát az édesanyától és a többi családtagtól. Ebben az időszakban csírázik önmagunk fizikális és érzelmi megkülönböztetése másoktól, mely fontos állomás az önállóság, az autonómia kialakításában. Ekkorra a gyermek, optimális esetben, már fontos tudás birtokában van a bizalomról, az életbe vetett reményről, melyet a szimbiózis fázisában sajátított el. Személyiségfejlődési szempontból az autonómia megjelenése a személyiség kialakulásának sarokköve, melynek tapasztalatai visszaköszönnek a későbbi önállósodásban, az életképes, belülről vezérelt és felelősséggel cselekvő felnőtté válás során. A differenciálódás során elmaradó vagy sérülő autonóm törekvés, a túlkontrolláló vagy túlféltő szülői nevelésmód és a gyermek temperamentumából adódó frusztrációkerülő késztetések mentén a gyermekben megjelenik a szégyen elemi élménye. A fejletlen vagy nem meglépett önállósodási törekvések párkapcsolati probléma formájában köszönnek vissza a differenciálódás során, azonban ha ismerjük a párkapcsolati probléma vagy nehézség gyermekkorra visszavezethető okait, tettünk egy fontos lépést a megoldás irányába.

A szégyen érzése abból fakad, hogy a gyermek fejlődő akaratának érvényesítése során elkerülhetetlenül kételyt és kiszolgáltatottságot él át saját képességeit illetően. A gyermek ilyenkor még nagyon kicsi, ezért a számára hatalmas világ számos nehézséget, frusztráló tényezőt gördít az útjába. Amikor az autonómiára tett gyermeki törekvéseket és szabadságot gátolják vagy letörik, a gyermek dühvel és haraggal reagál. Túlzott kontrollálás esetén a gyermek átható szégyent és a saját potenciáljába vetett bizonytalanságot, önbizalomhiányt él át. Fontos megjegyeznünk, hogy a gyermeknek szüksége van az egészséges mértékű akadályoztatásra és korlátozásra, hiszen még messze van az önállósulástól, nem érti a világ és a társadalom működését, valamint képtelen megvédeni vagy ellátni saját magát. Enyhe vagy nem létező kontrolláltság esetén a gyermek nem szerez tudást a saját- és a világ határait; fejlődése, autonómiára való késztetése ilyenkor is jelentősen sérülhet.

A 6-10 hónapos csecsemő életében, az anya-gyermek kapcsolat mellett, megjelennek az átmeneti tárgyak vagy vigasztárgyak (plüss játékok, kedvenc kistakaró, a saját ujj, ököl, stb.), amelyek biztonságot nyújtanak és átmenetileg pótolják az anyát, amikor az nincs jelen. Az anya távolléte a gyermekben nyugtalanságot, szorongást kelt, ilyenkor az átmeneti tárgy könnyíti az anyától való időszakos szeparációt és lehetővé teszi, hogy a vigasztárgyhoz való kapcsolódásban a gyermek mégis egységet éljen át, amelyre nagy szüksége van a biztonság, az életbe vetett bizalom megéléséhez. Az átmeneti tárgy fogalma Donald Woods Winnicott brit orvos és gyermekpszichiáter nevéhez fűződik, aki bevezette az elég jó anya és az elég jó környezet fogalmát is, ahol az anya gondoskodással, jelenléttel és a csecsemő szükségleteinek kielégítésével segíti a csecsemő- és a kisgyermekké érés pozitív folyamatát, mely során a fejlődés, a személyiség integrációja, érése és független kibontakozása lehetővé válik.

Gyermekkoromtól fogva nem olyan vagyok, mint más./ Szemem nem úgy lát, nem közös kutak/ Habja bennem az indulat./ Nem közös forrásból ered bánatom./ Gyújtva szívemet más fokra izzik örömöm./S ha szeretek: azt is külön. -Edgar Allan Poe-

A differenciálódás időszaka a párkapcsolatban

A felnőtt párkapcsolatban a differenciálódás szakasza általánosan 1,5-7 év közé tehető. A szimbiotikus “MI” megélése mellett ennek az időszaknak a jelmondata: az “ÉN“. Optimális esetben a párkapcsolati kötődés, a bizalom és az adás-kapás egyensúlya már fennáll, és így teret kaphatnak az én önállósodási törekvései is. Az autonómia során lehetségessé válik az optimális távolság kialakítása a hasonlóságok mellett, melyeket a kezdeti párkapcsolati szakaszban, a szimbiózisban felnagyított a pár. A differenciálódás során megjelenhetnek a különbözőségek és az ezek iránti tolerancia is. Gyakori, hogy ilyenkor a pár tagjai új felfedezéseket tesznek az értékrendek, az egyéni és családi szokások, -minták, -szabályok hasonlóságai és különbségei terén. Egészséges vita során a másikat győzködjük, neveljük és értékrendet ütköztetünk vele. Megjelennek az eltérő vélemények és független döntések is, amelyeket a másik elfogad, tolerál vagy felülvizsgál és módosítást eszközöl. Ezek azok az „egyeztető tárgyalások”, amelyek lehetőséget adnak a közös nevező kialakítására, a közös élet alapjainak lefektetésére. Az autonóm felnőtt önálló, érett döntésből marad a párkapcsolatban, melyet tudatosan és szabad akaratából választ. 

A függetlenség és a kapcsolódás gyermekkori mintái természetesen visszaköszönnek a differenciálódás szakaszában, és attól függően, hogy az egyéni fejlődésben hogyan sikerült az autonómia és a szégyen témáit elsajátítani, megfejlődni, a párkapcsolatban nehézség vagy akár krízis is jelentkezhet. Egyik gyakori gond a párkapcsolati differenciálódás során, hogy a felek nem egyszerre tartanak az adott szakaszban: a pár egyik tagja még szívesen időzne a szimbiotikus fázisban, ahol a „mi” egységélménye az uralkodó, a másik pedig haladna az önállósodás felé és szorossá válik számára a kezdeti szakasz közelsége. Az a fél, aki nem mer távolodni a másiktól, gyakran élhet át dühöt vagy szorongást, melyek hatására gyakran kelthet bűntudatot a másikban, aki már az önállósodás felé haladna. Az itt jelentkező szeparációs szorongásnak a hátterében gyakran korábbi, gyermekkori vagy párkapcsolati veszteség sejthető, amikor egy fontos szeretetkapcsolatban az autonómia, a fokozódó függetlenség megjelenése egybeesett vagy azonos volt az elszakadással. Ez az elszakadás erőteljes veszteség- vagy gyászfolyamatot indíthat be, mely számos felszíni formát ölthet: pl. pánikbetegség, féltékenység, szorongás, düh, elégtelenség, inkompetencia érzése. A párkonzultáció során segítjük a pár saját vágyainak, érzéseinek kifejezését és kiemeljük a változás szükségességét és pozitív előnyeit.

Egy szintén gyakori jelenség a párkapcsolati differenciálódás során a különbözőségből eredő súrlódások, küzdelmek, játszmák feltűnése. Ilyenkor a különbözőségek hatalmassá nagyítódnak és mint folytonos zsörtölődés, kritizálás vagy ölre menő, sokszor meddő vita jelentkeznek. Üzenetük mögött az az ördögi kör rejlik, mely szerint:  én változom, ha te változol. A párkonzultáció során a véleménykülönbségek elfogadása, a különböző igények eredményes kommunikációja és a különböző szeretetnyelvek elsajátítására fektetjük a legnagyobb hangsúlyt.

Az integratív szemléletű családkonzultáció vagy családterápia során mélyrehatóan foglalkozunk az életciklusok körül alakuló családi tapasztalatok, megküzdési stratégiák és transzgenerációs örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével. Ez által saját magunkat és megélésünket egy tágabb rendszerben tudjuk értelmezni, ami hozzásegít bennünket a rendelkezésre álló megoldások szélesebb körű felfedezéséhez és így kiaknázásához.

Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat; Michal Cole -Sheila R. Cole Fejlődéslélektan

Szolgáltatásaink pároknak: https://integrativterapiaster.hu/paroknak/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Az egyke gyermek személyisége a családban és a családterápiában

Az egyke gyermek személyisége a családban és a családterápiában

Szerző: | máj 7, 2020 | család, önismeret, személyiségfejlesztés

Az egykének más dolga sincsen, mint tökéletesnek lenni. -Dr. Hammer Zsuzsanna-

Az egyke gyermek személyisége

Az egyke gyermek- és tulajdonképpen az elsőszülött gyermek szülei a terhességet, az áldott állapot időszakát intenzív várakozással élik meg, melyet áthat az izgalom és a szorongás kettőssége. A szülő tarthat tőle, hogy nem készült fel tökéletesen a gyermek születésére, és amennyiben tudatosan tervezi, hogy egyetlen gyermeket hoz a világra, mindent egyszer, megismételhetetlenül, tehát 100%-osan szeretne kivitelezni. A szülés és a születés körül kivédhetetlenül jelentkező tökéletlenség és „nem-vagyok-elég-jó” érzése így jelentős szorongást eredményezhet mind a szülőben, mind a gyermekben, és ez az egyke gyermek személyiségében is gyakori karakterjegyként bukkan fel.

Általános jelenség, hogy az egyke gyermeket a szülei féltő gondoskodással szeretik és maximálisan ellátják és kiszolgálják. A fókuszált szülői figyelemnek lehet hozadéka az, hogy az egyke inkompetensnek, elégtelennek élheti meg képességeit, ezért érezheti indokoltnak azt, hogy szülei folyamatosan helyette oldjanak meg dolgokat. Pozitív vetülete a nem szűnő szülői törődésnek azonban az, hogy az egyke intellektusa, hasonlóan az elsőszülött gyermekekhez, kifejezetten magas.

Az átlagosnál több figyelem a gyermekfejlődés kezdetén tehát előnyös hatással bír, azonban később hátrányt jelenthet a társas környezetben való tapasztalatlanság. A Testvérkapcsolatok hiányában nincs verseny, konkurencia, és az egyke kevésbé tanulja meg, hogy milyen szituációkban szükséges az akaratérvényesítés, az asszertivitás vagy épp az alkalmazkodás; kevésbé képes kódolni a különbség és hasonlóság kapcsolati dinamikáját is. Emiatt időnként önállótlanná vagy szorongóvá válhatnak a testvér nélküli gyerekek, hiszen a szocializációs, interperszonális kapcsolati készségeik elsajátításában leginkább a szülő számukra a viszonyítási pont, ami az egykéknél gyakran jelent egy fajta korai érettséget és felelősségteljesebb gondolkodásmódot.  A későbbi párkapcsolatukban ebből adódóan többször fordul elő, hogy az egykék felnőttkorukban nagyobb korkülönbségű párt választanak, mert a szülővel megélt kapcsolódás ismerős viszonyulásai és minőségei a nagy korkülönbségű párkapcsolatban képesek tükröződni.

A születési sorrend az egykék témáját tovább árnyalja, hiszen nem tisztán egykéről beszélhetünk, hanem funkcionális- egykékről és elsőszülöttekről is. Születési pozíciók szerint a következő kategóriákat vizsgálhatjuk: egyke gyermek; funkcionális egyke: ahol a gyermek és testvérei között 6 évnél nagyobb a korkülönbség; elsőszülött gyermek; funkcionális elsőszülött gyermek: ahol a gyermek elsőként születik ellenkező neműként  a családban (tehát pl. 2 fiú (1. és 2. szülött) és a funkcionális elsőszülött lány (3. szülött); legkisebb gyermek; középső gyermek; azonos korú ikrek. Kis korkülönbségnek számít a 0-3 év, nagy korkülönbségnek a 6 évnél több, míg generációs különbségnek a 15 vagy annál több évet felölelő korkülönbség.

Alfred Adler (1994) osztrák analitikus pszichiáter megfigyelése alapján az egykék a születési sorrend szerinti elsőszülöttek és a legkisebb gyermek tulajdonságait viselik magukon: vagyis teljesítmény- és sikerorientáltak, kreatívak és sokszor énközpontúak a nagyfokú szülői figyelemnek köszönhetően. Az egyke gyermek továbbá logikus gondolkodású és magas intellektussal rendelkezik; kortárs- és párkapcsolatban bizonytalan lehet; a konfliktuskezelés és az alkalmazkodás egyaránt jelenthet számára gondot; enyhe szülői szigor mellett hiheti, hogy minden jár neki (királyfi/királylány effektus); perfekcionizmus és fókusz jellemzi; a magas szülői elvárásnak köszönhetően magával szemben sokszor könyörtelen mércét állíthat; a szülőkről való leválás nehézséget jelenthet számára.

Amikor családrendszer feltárást végzünk egyéneknek, pároknak és családoknak, akkor lényeges kitekintenünk az egyén eredetcsaládjában a születési sorrendből származó tapasztalataira, hiszen ezek meghatározóak a párkapcsolatában és egyéb emberi kapcsolataiban is. A születési pozíció részletes vizsgálata árnyalja a képet egy-egy személyiség feltérképezése során, és gyakori tapasztalat az, hogy a közös önismereti munka során a feszültséggel teli  családi kapcsolatok pozitívan alakulnak át és rendeződnek.

Felhasznált forrás: Dr. Hammer Zsuzsanna A Testvérkapcsolatok pszichológiája c. előadása a Magyar Családterápiás Egyesület szemináriumán; Michael Cole – Sheila R. Cole Fejlődéslélektan

További cikk a családrendszer feltárásról egyéneknek és pároknak: https://integrativterapiaster.hu/csaladrendszer-feltaras/;

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Meghatározó-e viselkedésünkben a születési sorrend?

Meghatározó-e viselkedésünkben a születési sorrend?

Szerző: | máj 6, 2020 | család, önismeret, párkapcsolat pszichológia, személyiségfejlesztés

Talán nincs is kapcsolat, aminek mélyebb hatása lenne, ami szorosabb, érzékenyebb, nehezebb, édesebb, boldogabb, szomorúbb, örömtelibb vagy éppen kínzóbb, mint a kapcsolatunk a testvérünkkel. A testvéri kapcsolat erőteljes… -Jeffrey Kluger (idézet a kiváló The Sibling Bond Ted-előadásból)

A testvérkapcsolatok dinamikája, a születési sorrend fontossága

A testvérkapcsolatok, a testvéri alrendszerek és a születési sorrend tárgyalása a családrendszerben csekély szakirodalommal rendelkezik napjainkban is, vizsgálatuk inkább megfigyeléseken, mint elméleteken alapszik. Először Murray Bowen amerikai pszicháter, családterápiás megközelítésből foglalkozott a testvérkapcsolatok kémiájával, melynek tanulmányozása jelentősen segíti az egyéni, a családi és az interperszonális kapcsolatrendszerek problémáinak megértését és átkeretezését.

A családban és a család körüli kapcsolatrendszerekben számos szerepet sajátítunk el, melyeket egy-egy fejlődési, átalakulási életszakaszokon áthaladva tanulunk. Egy rendszer annál inkább képes újraszerveződve kezelni megtöréseit, esetleges kríziseit, minél rugalmasabban kezeli a fejlődési életciklusok által kijelölt feladatokat. Minden egyes fejlődési szakaszt egy- egy adott, változást és új alkalmazkodást követelő életesemény indít el. Az újszülött érkezését számos tényező befolyásolja: meghatározó például az adott kultúra, társadalom, földrajzi lakhely (város, vidék); a családtípus (nukleáris, több generációs együttélés; egyszülős- vagy mozaik család); a szülők életkora; a születés tervezettsége (várt vagy véletlenül született gyermek); szülői kapcsolat minősége (stabil, elégedett vagy instabil); kötődési minta a szülő és a gyermek között; a szülők testvérkapcsolati élményei és az újszülött testvérpozíciója a családban, azaz a születési sorrend.

Az újszülött érkezését befolyásoló néhány korai tényező: az újszülött temperamentuma; a várandósság és a szülés minősége (nehéz, könnyű, komplikált); korábbi vetélés vagy abortusz; egészségi állapot és értelmi képességek; nemi adottság (fiú/lány); gyermek kötődési mintázata; gyermek testvérkapcsolatai és születési sorrendje.

A testvérkapcsolatok és a születési sorrend meghatározó voltának kutatása a 19. században kezdődött, azonban a 20. második felétől vált fontossá. Alfred Adler osztrák pszichiáter volt az első, aki felhívta a figyelmet a testvérkapcsolatok jelentőségére a gyermekek pszicho-szociális fejlődésében. Tétele, hogy a testvérsorban elfoglalt pozíció erőteljesen meghatározza az egyén későbbi életstílusát. A családi konstellációkat, családfákat és -mintákat vizsgálva Adler a következő testvérpozíciókat különböztette meg: egyedüli gyermek, elsőszülött, másodszülött, középső és legfiatalabb testvér. A testvérkapcsolatok számos és különböző érzelemtípust rejtenek magukban. A testvéri kötődésben megjelennek a rivalizáció, a féltékenység, a közelség- távolság, az ellenségesség, a szeretet, a félelem, a hiány, a düh, az öröm, a boldogság, az összetartozás, a szövetségérzés, az empátia, stb. sokszor bonyolult érzései. Sokféle testvérkapcsolat létezik és egyik sem rosszabb vagy jobb, mindössze más! A testvérek közötti kapcsolatok alakulása 6-14 éves korban erősödik fel, ha a gyermekek közti korkülönbség nem túl nagy, mert ekkorra a gyermekek fokozódó önállósodási törekvéseinek, érdekeik érvényesítésének a családon belüli legtermészetesebb szövetségesévé válhat a testvér. Anna Freud, aki maga is nagy családba született, hatodik gyermekként, hangsúlyozta, hogy a gyermek testvére révén találkozik először az igazsággal és a lojalitással, vagyis itt veszi első leckéjét az erkölcs és az igazság témájában is.

A születési sorrend szerint megkülönböztetjük a családban a következő születési pozíciókat: egyke gyermek; funkcionális egyke: ahol a gyermek és testvérei között 6 évnél nagyobb a korkülönbség; elsőszülött gyermek; funkcionális elsőszülött gyermek: ahol a gyermek elsőként születik ellenkező neműként  a családban (tehát pl. 2 fiú (1. és 2. szülött) és a funkcionális elsőszülött lány (3. szülött); legkisebb gyermek; középső gyermek; azonos korú ikrek. Kis korkülönbségnek számít a 0-3 év, nagy korkülönbségnek a 6 évnél több, míg generációs különbségnek a 15 vagy annál több évet felölelő korkülönbség.

Amikor családrendszer feltárást végzünk egyéneknek, pároknak és családoknak, akkor lényeges kitekintenünk az egyén eredetcsaládjában a születési sorrendből származó tapasztalataira, hiszen ezek meghatározóak a párkapcsolatában és egyéb emberi kapcsolataiban is. A testvérkapcsolatok részletes vizsgálata árnyalja a képet egy-egy személyiség feltérképezése során, és gyakori tapasztalat az, hogy a közös önismereti munka során a feszültséggel teli testvérkapcsolatok pozitívan alakulnak át és rendeződnek.

Egyéb felhasznált forrás: Dr. Hammer Zsuzsanna A Testvérkapcsolatok pszichológiája c. előadása a Magyar Családterápiás Egyesület szemináriumán; Michael Cole – Sheila R. Cole Fejlődéslélektan

További cikk a családrendszer feltárás menetéről: https://integrativterapiaster.hu/csaladi-kapcsolatok/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

 

 

Párkapcsolati válság: szimbiózis az egyéni lélekfejlődésben és a felnőtt intimitásban

Párkapcsolati válság: szimbiózis az egyéni lélekfejlődésben és a felnőtt intimitásban

Szerző: | máj 6, 2020 | EFT párterápia, párkapcsolat pszichológia, személyiségfejlesztés

Párkapcsolati válság: szimbiózis a felnőtt intimitásban és a gyermeki fejlődésben

Az egyéni lélekfejlődés ismert fázisai a párkapcsolat különböző szakaszaiban ismét jelentkeznek. Gyermekként a gondozónkkal, első sorban édesanyánkkal való kapcsolatunk, melyet a pszichológiában tárgykapcsolatnak nevezünk, jellegzetes feladatokat, fejlődési fázisokat kínál, melyek feszültségei és sikerei a párkapcsolatban látható, de leginkább rejtett, tudattalan módon köszönnek vissza. A gyermekkori fejlődési lépcsőfokok és a párkapcsolati tükrük vizsgálata többek között Ellyn Bader és Peter Pearson párterapeuták nevéhez kötődik, akik összehasonlították az anya-gyermek kapcsolat szakaszait a párkapcsolati szakaszok fejlődésével. Alapul az ismert analitikus, fejlődéslélektan és tárgykapcsolati teoretikus Margaret Mahler elméletéhez illesztve írták le az egyes szakaszok jellemzőit, melyek közül most a szimbiózist tárgyaljuk részletesebben.

A szimbiózis időszakát a mahleri rendszer alfázisokra bontja: 0-2 hónapos korig normál autisztikus fázisnak hívja azt az időszakot, amit egymás között gyermekágynak is szoktunk nevezni. Ekkor az újszülött létezése az élettani funkciókra korlátozódik: a csecsemő önmagával van elfoglalva, feszültségeit és a szükségletei kielégülését az anyai gondoskodás milyensége alapján éli meg. A 2-6 hónapos kor a szimbiózis időszaka, amikor a csecsemő számára az anya és ő egy fajta duálunióban létezik, ahol a gyermek határa egybemosódik az anyáéval, az anya a gyermek tudatában egy vele. Testileg és pszichésen a határtalan összeolvadás mintája határozza meg kötődésünket a családunkban és későbbi emberi kapcsolatainkban, így párkapcsolatunkban is. Lényeges tehát, hogy a szimbiózis fázisában az édesanya és a baba találhassanak módot a kielégítő, egészséges fizikális együttlétre, melyben a csecsemő életre szóló tanításokat kap a bizalomról vagy bizalmatlanságról. Bálint Mihály pszichoanalitikus azt a szakadást, melyet a szimbiózis nem optimális alakulása esetén átélhet a csecsemő, őstörésnek nevezi.

A biztonságosan kötődő gyermek magabiztosabb, társaságban spontán feltalálja magát, empatikusabb társaival, és közeli kapcsolatait valódi érzelmi mélység jellemzi. A kötődéselmélet megalkotása John Bowlby, angol, analitikus hátterű pszichiáter nevéhez fűződik, mely szerint velünk születik a késztetés a kötődésre, és ennek megfelelő az újszülött viselkedési repertoárja is: pl. a sírás, nevetés, kapálózás, mely viselkedési formák arra szolgálnak, hogy – optimális esetben – biztosítják a figyelmet, a közelséget és elősegítsék a bensőséges kapcsolódást az anyával. Bowlby, akinek magának rideg, szülői törődésben szegényes gyermekkor jutott, hangsúlyozta az anya válaszkészségének, az anya által a gyermek lényegi tükrözésének fontosságát. Amikor az anya visszatükrözi a baba gesztusait, válaszol igényeire, az a gyermek kontaktuskereső viselkedésében a párbeszéd másik oldala, és csak megfelelő válasz esetén alakulhat ki a biztonságos kötődés. A visszatükrözésre izgalmas kísérlet a Dr. Edward Tronic által végzett Still Face, azaz Modulatlan arc, vizsgálat, melyben látható, hogy a baba anya általi visszatükrözésének akár átmeneti megszakadása is milyen fokú stresszt eredményez a csecsemőben, aki az anya tekintetéből, mozdulataiból, gondoskodásából formálja meg saját biztonságos vagy épp bizonytalan énképét. Ha az anya a babához fordul és optimálisan tükrözi őt, a baba jónak és szerethetőnek éli meg magát, ellenkező esetben azt kódolja, hogy nem elég jó, sőt rossz, hiszen a szimbiózis időszakában és a kora kisgyermekkor későbbi szakaszaiban is az anya (majd bizonyos életkortól az apa és a tágabb család) tükrözési magatartása alapján építi fel a gyermek a saját kezdeti énképét. A szimbiózis fázisa tehát törékeny egyensúly, melyet a legnagyobb gondozói jó szándék ellenére is megzavarhatnak akár a legapróbb történések is.

A párkapcsolati szimbiózis jellemzői: a párkapcsolat kezdetén újra jelentkezhet a duálunió érzése, mely sokak számára egy fajta pozitív pszichózist jelent. Itt a nagy betűs, határtalan, mindenható „MI” életérzés uralkodik, ahol a szerelembe esés hirtelensége és intenzitása mögött álló okok rendszerint tudattalanok. Az énhatárok megnyílnak és pár hónapig vagy évig, a rózsaszín köd időszaka alatt, nyitva is maradnak. A pár gondolatai, érzései szinte folyamatosan tartalmazzák a másikat. Az adás-kapás egyensúlya ilyenkor mindkét fél részéről maximális törekvés, ahol az azonosságok felnagyítódnak, a különbségek pedig zsugorodnak vagy eltűnnek. Az autonómia és a másikhoz való összeragasztó kötődés dinamikus egyensúlyban, egy fajta táncban vannak egymással.

A párkapcsolat alkalmat ad arra is, hogy egyrészt újraélhetjük az eredeti családunkból már zsigeri szinten ismerős, tudattalan érzelmi helyzeteket, lélektani pozíciókat, ahol a másik hasonlósága az eredetcsaládunkban ismert képhez visszaigazolja világképünk helyességét, létezésünk biztonságát. Másrészt, olyan partnert választunk, akiben megérezzük, felfedezni véljük a korrekció, a továbblépés lehetőségét. Annak az esélyét, hogy a párunkkal való kapcsolat mégis csak más lesz, mint az eredeti „fontos másikkal” – az anyával vagy apával -, s amit ott, annak idején nem sikerült megkapni, megélni, az vele sikerülni fog.

Egyszerre vonzó tehát az ismerősség, az ismétlés biztonsága és vonz a másság, a korrekció lehetősége a másikban. E különbözőség személyes szinten a kiegészülés, a végre egész vagyok érzését adja.

Minden egyes fejlődési szakaszt, így a szimbiózist is, egy- egy adott, változást és új alkalmazkodást követelő életesemény indít el. Ha bármely feladat, megoldása nem teljes, késik vagy megakad, akkor a megoldatlan nehézségek az egyén és párfejlődés következő szakaszában is jelentkezhetnek. A gyermeki fejlődésben a legfontosabb, életre szóló feladatunk a bizalom és a bizalmatlanság alapmintáinak elsajátítása, melynek megléte vagy épp hiánya jelentősen befolyásolja a párkapcsolat alakulását. Nem minden változásbeli nehézség vezet azonban tüneti viselkedéshez: ahol a kapcsolati rugalmasság (hatékony együttműködés a nehézségek kezelésére) megfelelő, ott a pár a párkapcsolati tudatosság fejlesztése mellett dönt és megerősödve kerül ki a krízisből.

Elakadások és krízisek akkor jelentkezhetnek a párkapcsolati szimbiózis körül, amikor egy párkapcsolat hosszú ideig (5 vagy több év) marad ebben a helyzetben. Az egyek vagyunk világképben a pár tagjai mindent együtt csinálnak, nagy fokú kölcsönös függés alakul ki, ahol tagadják vagy veszélyforrásnak élik meg a különbségeket és az egyediséget. Az ilyen párokra jellemző a konfliktuskerülés és a véleményeltérések elfedése. Ennek alapja lehet az elhagyástól való félelem (Mi lesz, ha kiderül, hogy én ilyen és ilyen vagyok és az a másik számára elfogadhatatlan?). Amikor egy ilyen tapasztalatokkal rendelkező pár jelentkezik konzultációra, a célunk az egészséges, egyéni én-határok kiépítése, a határok egészséges tágítása és a személyes felelősségvállalás erősítése. A gyermekkori és párkapcsolati kötődés témájában közöltünk még cikket, melyet itt olvashat.

A szimbiózis elhúzódásának másik fajtája a „se veled, se nélküled” kapcsolattípus, ahol az örök harc és a párkapcsolatba való kapaszkodás együttesen jellemző. Az ilyen párkapcsolatot átitatja a veszekedés, a kritika; a kibékülés alkalmával pedig a nagy, drámai szenvedély.  Nyugalom ritkán érezhető, mert a pár tagjainak kötődési élménye inkább bizonytalan vagy ambivalens, ahol a felek félnek az elszakadástól, a szeparációtól, ugyanakkor a bekebelezéstől, a túl szoros kapcsolattól is. Az egészséges, egyéni énhatárok itt sem jellemzőek, viszont az autonómiára való törekvés a társsal való harcként, veszekedésként, kötözködésként van jelen, és sokszor kiegyensúlyozatlanság és nagy teátrális jelenetek tarkítják. Előzménye, hogy a gyermek túlszeparált volt, de ha közel ment a gondozóhoz, akkor nem azt kapta, amit várt, a tükrözés nem optimálisan történt. Amikor az ilyen párok konzultációra vagy párterápiára jelentkeznek, fontos cél a távolság optimális beállítása, szabályozása és az énhatárok egészséges kialakítása. Lényeges továbbá a nyugodt, elfogadó környezet megteremtése, ahol újra átélhető az empátia és a bizalom. 

Az integratív szemléletű párkonzultáció során mélyrehatóan foglalkozunk a gyermekkori és a párkapcsolati kötődés körül alakuló párkapcsolati és egyéni tapasztalatok, a párkapcsolati tudatosság fejlesztésével, a gyermekkori kötődés, a megküzdési stratégiák és a transzgenerációs családi örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével. 

Felhasznált kép a cikkhez: Adam Burczyc; Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat. További leírás a családrendszer feltárásáról egyéneknek és pároknak: https://integrativterapiaster.hu/csaladrendszer-feltaras/;

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika