Személyiségfejlődési szempontból, a gyakorlás szakaszában a 10-16 hónapos csecsemő felfedezi a külvilágot, azaz explorál, amihez egyre inkább bevonja testi képességeit és megéli ügyességét; egyéni tempótól függően kúszik, mászik, szalad és beszélni kezd, miközben folyamatosan teszteli a környezetét és annak tagjaival, de főként az anyával, fenntartja az intim érzelmi kapcsolatot. Optimális esetben az ilyen korú gyermek bizalommal és önbizalommal teli, önállósodási törekvéseit, autonómiáját magabiztosan gyakorolja és amikor időről-időre megerősítésre, nyugtatásra és biztatásra van szüksége, visszatér az anyánál fellelhető biztos fizikális és érzelmi bázisra, hogy feltankoljon. A gyermekkori lélektani fejlődésben jelentkező nehézségek a bizalom és az önállósodás terén a felnőtt párkapcsolatban problémaként, elakadásként köszönnek vissza.

Az anya hosszas távolléte ekkor is negatív érzéseket kelt a gyermekben, aki egyre kompetensebb módon veti be az átmeneti- vagy vigasztárgyakat önnyugtatási célból.  Bár épp szeparációs szorongást él át, a vigasztárgyhoz való kapcsolódásban a gyermek képes egységet átélni, amire nagy szüksége van a biztonság, az életbe vetett bizalom és remény megéléséhez. Az átmeneti tárgy fogalma Donald Woods Winnicott brit orvos és gyermekpszichiáter nevéhez fűződik, aki bevezette az elég jó anya és az elég jó környezet fogalmát is, ahol az anya gondoskodással, jelenléttel és a gyermek szükségleteinek kielégítésével segíti a csecsemő- és a kisgyermekké érés pozitív folyamatát, mely során a fejlődés, a személyiség integrációja, érése és független kibontakozása lehetővé válik.

A gyakorlás időszaka a párkapcsolatban

A felnőtt párkapcsolatban a gyakorlás szakasza általánosan 7-14 év közé tehető. A szimbiotikus “MI”, a differenciálódó „ÉN” után ennek az időszaknak a jelmondata: az “ŐK“. Optimális esetben a párkapcsolati kötődés, a bizalom és az adás-kapás egyensúlya már fennáll, valamint teret kaphatnak az én önállósodási törekvései is. A pár tagjai figyelmüket a külvilág felé fordítják és tolerálják a társukban a személyiség-, valamint érdeklődésbeli különbségeket. A külvilágban megszerzett tapasztalatok ilyenkor visszaépíthetők a biztonságos párkapcsolatba, így erősítve a kötődést, az összetartozást.

Nem negatív időszak ez, hanem egészséges fejlődési szakasz, mely mögött életkori sajátosságok húzódnak meg. A legtöbb esetben a 7-14 éve együtt élő párnak munkavállalási kötelezettségei vannak; születtek gyermekei, akiknek nevelését részlegesen átveszi, kiegészíti az intézmények megjelenése, aminek köszönhetően a párkapcsolati határokat szükséges rugalmassá formálni, hiszen a külvilágot (munkahely, bölcsőde, óvoda, iskola) be kell engedni a családi területre. A párkapcsolatban leginkább a szülői szervezési és logisztikai feladatok kerülnek előtérbe, illetve az anya esetleges visszatérése a munkába vagy az újabb gyermekvállalás kérdése.

A függetlenség és a kapcsolódás gyermekkori mintái természetesen visszaköszönnek a gyakorlás felnőttkori szakaszában is, és attól függően, hogy az egyéni fejlődésben hogyan sikerült a bizalom, az autonómia és a szégyen témáit elsajátítani, megfejlődni, a párkapcsolatban nehézség vagy akár krízis is jelentkezhet. Egyik gyakori gond a párkapcsolati gyakorló fázis során, hogy a felek nem egyszerre tartanak az adott szakaszban: a pár egyik tagja még szívesen időzne a szimbiotikus fázisban, ahol a „mi” egységélménye az uralkodó, a másik pedig haladna az önállósodás felé, énközpontúság jellemzi, és szorossá válik számára a kezdeti szakasz közelsége. Ez sokszor adódik abból, hogy a gyermekvállalás során leginkább az anya újra és újra átélheti a szimbiózis fázisát. Több gyermek születése esetén ez a fázis hosszú időt ölelhet fel, mely során sok édesanya tapasztalhatja meg a kiszolgáltatottságot, a magányt, amelyet súlyosbít, hogy a már gyakorló fázisban tartó társa fokozottan a külvilág felé fordítja a figyelmét.

Az a fél, aki nem mer vagy tud távolodni a másiktól, gyakran élhet át dühöt vagy szorongást, melyek hatására gyakran kelthet bűntudatot a másikban, aki már a gyakorlás fázisában tart. Az itt jelentkező szeparációs szorongásnak a hátterében gyakran korábbi, gyermekkori vagy párkapcsolati veszteség sejthető, amikor egy fontos szeretetkapcsolatban az autonómia, a fokozódó függetlenség megjelenése egybeesett vagy azonos volt az elszakadással. Ez az elszakadás erőteljes veszteség- vagy gyászfolyamatot indíthat be, mely számos felszíni formát ölthet: pl. pánikbetegség, féltékenység, szorongás, düh, elégtelenség, inkompetencia érzése. Az érzelem fókuszú párkonzultáció során segítjük a pár saját vágyainak, érzéseinek kifejezését és kiemeljük a változás szükségességét és pozitív előnyeit.

Az integratív szemléletű családkonzultáció vagy családterápia során mélyrehatóan foglalkozunk az életciklusok (gyermekvállalás ciklusai a pár életében) körül alakuló családi tapasztalatok, megküzdési stratégiák és transzgenerációs örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével is. Ezáltal saját magunkat és megélésünket egy tágabb rendszerben tudjuk értelmezni, ami hozzásegít bennünket a rendelkezésre álló megoldások szélesebb körű felfedezéséhez és így kiaknázásához.

Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat; Michal Cole -Sheila R. Cole Fejlődéslélektan;

Szolgáltatásaink pároknak: https://integrativterapiaster.hu/paroknak/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika

Párkapcsolati probléma a differenciálódási szakaszban és gyermekkori okai

Személyiségfejlődési szempontból a differenciálódás vagy megkülönböztetés folyamata során a 0,5-10 hónapos csecsemő kezdi különállónak érzékelni magát az édesanyától és a többi családtagtól. Ebben az időszakban csírázik önmagunk fizikális és érzelmi megkülönböztetése másoktól, mely fontos állomás az önállóság, az autonómia kialakításában. Ekkorra a gyermek, optimális esetben, már fontos tudás birtokában van a bizalomról, az életbe vetett reményről, melyet a szimbiózis fázisában sajátított el. Személyiségfejlődési szempontból az autonómia megjelenése a személyiség kialakulásának sarokköve, melynek tapasztalatai visszaköszönnek a későbbi önállósodásban, az életképes, belülről vezérelt és felelősséggel cselekvő felnőtté válás során. A differenciálódás során elmaradó vagy sérülő autonóm törekvés, a túlkontrolláló vagy túlféltő szülői nevelésmód és a gyermek temperamentumából adódó frusztrációkerülő késztetések mentén a gyermekben megjelenik a szégyen elemi élménye. A fejletlen vagy nem meglépett önállósodási törekvések párkapcsolati probléma formájában köszönnek vissza a differenciálódás során, azonban ha ismerjük a párkapcsolati probléma vagy nehézség gyermekkorra visszavezethető okait, tettünk egy fontos lépést a megoldás irányába.

A szégyen érzése abból fakad, hogy a gyermek fejlődő akaratának érvényesítése során elkerülhetetlenül kételyt és kiszolgáltatottságot él át saját képességeit illetően. A gyermek ilyenkor még nagyon kicsi, ezért a számára hatalmas világ számos nehézséget, frusztráló tényezőt gördít az útjába. Amikor az autonómiára tett gyermeki törekvéseket és szabadságot gátolják vagy letörik, a gyermek dühvel és haraggal reagál. Túlzott kontrollálás esetén a gyermek átható szégyent és a saját potenciáljába vetett bizonytalanságot, önbizalomhiányt él át. Fontos megjegyeznünk, hogy a gyermeknek szüksége van az egészséges mértékű akadályoztatásra és korlátozásra, hiszen még messze van az önállósulástól, nem érti a világ és a társadalom működését, valamint képtelen megvédeni vagy ellátni saját magát. Enyhe vagy nem létező kontrolláltság esetén a gyermek nem szerez tudást a saját- és a világ határait; fejlődése, autonómiára való késztetése ilyenkor is jelentősen sérülhet.

A 6-10 hónapos csecsemő életében, az anya-gyermek kapcsolat mellett, megjelennek az átmeneti tárgyak vagy vigasztárgyak (plüss játékok, kedvenc kistakaró, a saját ujj, ököl, stb.), amelyek biztonságot nyújtanak és átmenetileg pótolják az anyát, amikor az nincs jelen. Az anya távolléte a gyermekben nyugtalanságot, szorongást kelt, ilyenkor az átmeneti tárgy könnyíti az anyától való időszakos szeparációt és lehetővé teszi, hogy a vigasztárgyhoz való kapcsolódásban a gyermek mégis egységet éljen át, amelyre nagy szüksége van a biztonság, az életbe vetett bizalom megéléséhez. Az átmeneti tárgy fogalma Donald Woods Winnicott brit orvos és gyermekpszichiáter nevéhez fűződik, aki bevezette az elég jó anya és az elég jó környezet fogalmát is, ahol az anya gondoskodással, jelenléttel és a csecsemő szükségleteinek kielégítésével segíti a csecsemő- és a kisgyermekké érés pozitív folyamatát, mely során a fejlődés, a személyiség integrációja, érése és független kibontakozása lehetővé válik.

Gyermekkoromtól fogva nem olyan vagyok, mint más./ Szemem nem úgy lát, nem közös kutak/ Habja bennem az indulat./ Nem közös forrásból ered bánatom./ Gyújtva szívemet más fokra izzik örömöm./S ha szeretek: azt is külön. -Edgar Allan Poe-

A differenciálódás időszaka a párkapcsolatban

A felnőtt párkapcsolatban a differenciálódás szakasza általánosan 1,5-7 év közé tehető. A szimbiotikus “MI” megélése mellett ennek az időszaknak a jelmondata: az “ÉN“. Optimális esetben a párkapcsolati kötődés, a bizalom és az adás-kapás egyensúlya már fennáll, és így teret kaphatnak az én önállósodási törekvései is. Az autonómia során lehetségessé válik az optimális távolság kialakítása a hasonlóságok mellett, melyeket a kezdeti párkapcsolati szakaszban, a szimbiózisban felnagyított a pár. A differenciálódás során megjelenhetnek a különbözőségek és az ezek iránti tolerancia is. Gyakori, hogy ilyenkor a pár tagjai új felfedezéseket tesznek az értékrendek, az egyéni és családi szokások, -minták, -szabályok hasonlóságai és különbségei terén. Egészséges vita során a másikat győzködjük, neveljük és értékrendet ütköztetünk vele. Megjelennek az eltérő vélemények és független döntések is, amelyeket a másik elfogad, tolerál vagy felülvizsgál és módosítást eszközöl. Ezek azok az „egyeztető tárgyalások”, amelyek lehetőséget adnak a közös nevező kialakítására, a közös élet alapjainak lefektetésére. Az autonóm felnőtt önálló, érett döntésből marad a párkapcsolatban, melyet tudatosan és szabad akaratából választ. 

A függetlenség és a kapcsolódás gyermekkori mintái természetesen visszaköszönnek a differenciálódás szakaszában, és attól függően, hogy az egyéni fejlődésben hogyan sikerült az autonómia és a szégyen témáit elsajátítani, megfejlődni, a párkapcsolatban nehézség vagy akár krízis is jelentkezhet. Egyik gyakori gond a párkapcsolati differenciálódás során, hogy a felek nem egyszerre tartanak az adott szakaszban: a pár egyik tagja még szívesen időzne a szimbiotikus fázisban, ahol a „mi” egységélménye az uralkodó, a másik pedig haladna az önállósodás felé és szorossá válik számára a kezdeti szakasz közelsége. Az a fél, aki nem mer távolodni a másiktól, gyakran élhet át dühöt vagy szorongást, melyek hatására gyakran kelthet bűntudatot a másikban, aki már az önállósodás felé haladna. Az itt jelentkező szeparációs szorongásnak a hátterében gyakran korábbi, gyermekkori vagy párkapcsolati veszteség sejthető, amikor egy fontos szeretetkapcsolatban az autonómia, a fokozódó függetlenség megjelenése egybeesett vagy azonos volt az elszakadással. Ez az elszakadás erőteljes veszteség- vagy gyászfolyamatot indíthat be, mely számos felszíni formát ölthet: pl. pánikbetegség, féltékenység, szorongás, düh, elégtelenség, inkompetencia érzése. A párkonzultáció során segítjük a pár saját vágyainak, érzéseinek kifejezését és kiemeljük a változás szükségességét és pozitív előnyeit.

Egy szintén gyakori jelenség a párkapcsolati differenciálódás során a különbözőségből eredő súrlódások, küzdelmek, játszmák feltűnése. Ilyenkor a különbözőségek hatalmassá nagyítódnak és mint folytonos zsörtölődés, kritizálás vagy ölre menő, sokszor meddő vita jelentkeznek. Üzenetük mögött az az ördögi kör rejlik, mely szerint:  én változom, ha te változol. A párkonzultáció során a véleménykülönbségek elfogadása, a különböző igények eredményes kommunikációja és a különböző szeretetnyelvek elsajátítására fektetjük a legnagyobb hangsúlyt.

Az integratív szemléletű családkonzultáció vagy családterápia során mélyrehatóan foglalkozunk az életciklusok körül alakuló családi tapasztalatok, megküzdési stratégiák és transzgenerációs örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével. Ez által saját magunkat és megélésünket egy tágabb rendszerben tudjuk értelmezni, ami hozzásegít bennünket a rendelkezésre álló megoldások szélesebb körű felfedezéséhez és így kiaknázásához.

Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat; Michal Cole -Sheila R. Cole Fejlődéslélektan

Szolgáltatásaink pároknak: https://integrativterapiaster.hu/paroknak/

Kapcsolatfelvétel: https://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika