A párkapcsolati problémák gyermekkori háttere: a gyakorlás szakasza 

Személyiségfejlődési szempontból, a gyakorlás szakaszában a 10-16 hónapos csecsemő felfedezi a külvilágot, azaz explorál, amihez egyre inkább bevonja testi képességeit és megéli ügyességét; egyéni tempótól függően kúszik, mászik, szalad és beszélni kezd, miközben folyamatosan teszteli a környezetét és annak tagjaival, de főként az anyával, fenntartja az intim érzelmi kapcsolatot. Optimális esetben az ilyen korú gyermek bizalommal és önbizalommal teli, önállósodási törekvéseit, autonómiáját magabiztosan gyakorolja és amikor időről-időre megerősítésre, nyugtatásra és biztatásra van szüksége, visszatér az anyánál fellelhető biztos fizikális és érzelmi bázisra, hogy feltankoljon. A gyermekkori lélektani fejlődésben jelentkező nehézségek a bizalom és az önállósodás terén a felnőtt párkapcsolatban problémaként, elakadásként köszönnek vissza.

Az anya hosszas távolléte ekkor is negatív érzéseket kelt a gyermekben, aki egyre kompetensebb módon veti be az átmeneti- vagy vigasztárgyakat önnyugtatási célból.  Bár épp szeparációs szorongást él át, a vigasztárgyhoz való kapcsolódásban a gyermek képes egységet átélni, amire nagy szüksége van a biztonság, az életbe vetett bizalom és remény megéléséhez. Az átmeneti tárgy fogalma Donald Woods Winnicott brit orvos és gyermekpszichiáter nevéhez fűződik, aki bevezette az elég jó anya és az elég jó környezet fogalmát is, ahol az anya gondoskodással, jelenléttel és a gyermek szükségleteinek kielégítésével segíti a csecsemő- és a kisgyermekké érés pozitív folyamatát, mely során a fejlődés, a személyiség integrációja, érése és független kibontakozása lehetővé válik.

A gyakorlás időszaka a párkapcsolatban

A felnőtt párkapcsolatban a gyakorlás szakasza általánosan 7-14 év közé tehető. A szimbiotikus “MI”, a differenciálódó “ÉN” után ennek az időszaknak a jelmondata: az “ŐK“. Optimális esetben a párkapcsolati kötődés, a bizalom és az adás-kapás egyensúlya már fennáll, valamint teret kaphatnak az én önállósodási törekvései is. A pár tagjai figyelmüket a külvilág felé fordítják és tolerálják a társukban a személyiség-, valamint érdeklődésbeli különbségeket. A külvilágban megszerzett tapasztalatok ilyenkor visszaépíthetők a biztonságos párkapcsolatba, így erősítve a kötődést, az összetartozást.

Nem negatív időszak ez, hanem egészséges fejlődési szakasz, mely mögött életkori sajátosságok húzódnak meg. A legtöbb esetben a 7-14 éve együtt élő párnak munkavállalási kötelezettségei vannak; születtek gyermekei, akiknek nevelését részlegesen átveszi, kiegészíti az intézmények megjelenése, aminek köszönhetően a párkapcsolati határokat szükséges rugalmassá formálni, hiszen a külvilágot (munkahely, bölcsőde, óvoda, iskola) be kell engedni a családi területre. A párkapcsolatban leginkább a szülői szervezési és logisztikai feladatok kerülnek előtérbe, illetve az anya esetleges visszatérése a munkába vagy az újabb gyermekvállalás kérdése.

A függetlenség és a kapcsolódás gyermekkori mintái természetesen visszaköszönnek a gyakorlás felnőttkori szakaszában is, és attól függően, hogy az egyéni fejlődésben hogyan sikerült a bizalom, az autonómia és a szégyen témáit elsajátítani, megfejlődni, a párkapcsolatban nehézség vagy akár krízis is jelentkezhet. Egyik gyakori gond a párkapcsolati gyakorló fázis során, hogy a felek nem egyszerre tartanak az adott szakaszban: a pár egyik tagja még szívesen időzne a szimbiotikus fázisban, ahol a “mi” egységélménye az uralkodó, a másik pedig haladna az önállósodás felé, énközpontúság jellemzi, és szorossá válik számára a kezdeti szakasz közelsége. Ez sokszor adódik abból, hogy a gyermekvállalás során leginkább az anya újra és újra átélheti a szimbiózis fázisát. Több gyermek születése esetén ez a fázis hosszú időt ölelhet fel, mely során sok édesanya tapasztalhatja meg a kiszolgáltatottságot, a magányt, amelyet súlyosbít, hogy a már gyakorló fázisban tartó társa fokozottan a külvilág felé fordítja a figyelmét.

Az a fél, aki nem mer vagy tud távolodni a másiktól, gyakran élhet át dühöt vagy szorongást, melyek hatására gyakran kelthet bűntudatot a másikban, aki már a gyakorlás fázisában tart. Az itt jelentkező szeparációs szorongásnak a hátterében gyakran korábbi, gyermekkori vagy párkapcsolati veszteség sejthető, amikor egy fontos szeretetkapcsolatban az autonómia, a fokozódó függetlenség megjelenése egybeesett vagy azonos volt az elszakadással. Ez az elszakadás erőteljes veszteség- vagy gyászfolyamatot indíthat be, mely számos felszíni formát ölthet: pl. pánikbetegség, féltékenység, szorongás, düh, elégtelenség, inkompetencia érzése. Az érzelem fókuszú párkonzultáció során segítjük a pár saját vágyainak, érzéseinek kifejezését és kiemeljük a változás szükségességét és pozitív előnyeit.

Az integratív szemléletű családkonzultáció vagy családterápia során mélyrehatóan foglalkozunk az életciklusok (gyermekvállalás ciklusai a pár életében) körül alakuló családi tapasztalatok, megküzdési stratégiák és transzgenerációs örökségek feltárásával, megértésével és átkeretezésével is. Ezáltal saját magunkat és megélésünket egy tágabb rendszerben tudjuk értelmezni, ami hozzásegít bennünket a rendelkezésre álló megoldások szélesebb körű felfedezéséhez és így kiaknázásához.

Felhasznált szakirodalom: Pincus – Dare: Titkok a családban c. könyve; Dallos – Procter: A családi folyamatok interakcionális szemlélete In.: Családterápiás Olvasókönyv sorozat; Michal Cole -Sheila R. Cole Fejlődéslélektan;

Szolgáltatásaink pároknak: http://integrativterapiaster.hu/paroknak/

Kapcsolatfelvétel: http://integrativterapiaster.hu/kapcsolat/

Tisztelettel: Kálmán Mónika